Ügynökügy: Orbán Viktor szimpátiája menthette meg Szita Károlyt

MN

2018. március 19., hétfő 05:57, frissítve: hétfő 11:39

Továbbra sem tagadta, igaz, nem is ismerte el Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere, hogy a rendszerváltás előtt ügynökként szolgálta a Kádár-rendszert. A lapunk birtokába kerülő jelentések szerint a Krakus Péter néven jelentő Szita örömmel segítette a rendőrség munkáját. Lelkesen jelentett a laktanyák közelében tartózkodó nyugati személyautókról, de családtagjairól is.

Szita kilencévnyi szolgálat után 1989-ben szerelt le. 1990-ben lett Kaposvár alpolgármestere, 1994-től pedig a város polgármestere. 2014 óta a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke is.

Lapunk kaposvári forrásai egyébként Szita visszavonulását a parlamenti munkától az ügynökmúltjával magyarázták. – Szita Károly a Fidesz színeiben 2002-ben listáról szerzett országgyűlési mandátumot. Még az év decemberében váratlanul lemondott a mandátumáról, mondván, a heti rendszerességű plenáris ülések miatt nem tud eleget foglalkozni a polgármesteri teendőivel, és ő inkább Kaposvárt szeretné szolgálni – elevenítette fel tudósítónknak egy neve elhallgatását kérő korábbi fideszes parlamenti képviselő. Azt mondta, már akkor sejtették, hogy az ügynökmúltja lehet a lemondás mögött. Az hírlett ugyanis a fideszesek közt, hogy Szita a testvéréről is jelentett.

Egy másik helyi forrásunk arról beszélt, hogyan úszhatta meg Szita Károly az ügyet abban a pártban, amelynek alapítói, köztük Kövér László aligha könnyen fogadják el a kommunista múltat. Szerinte a Krakus-ügy kirobbanása után az mentette meg Szita politikai karrierjét, hogy kifejezetten jó a viszonya Orbán Viktorral – korábban önkormányzati tanácsadója is volt –, és úgy tudni, a jó kapcsolat a mai napig megmaradt. Ugyanakkor a pletykák szerint az is kellett, hogy Szita meggyőzze arról Orbánt, kezelni tudja az ügynökügyet, és nem veszít a helyi népszerűségéből. Noha a Krakus-ügy kirobbanása után a vezető fideszes politikusok egy ideig látványosan kerülték Kaposvárt, a hírek szerint megszületett a kiegyezés: a Fidesz legerősebb antikommunista beállítottságú emberei is belementek abba, hogy Szita az országos politizálástól visszavonulva helyben dolgozzon tovább. A polgármester akkori szerencséjének tartották azt is, hogy a megyei napilap, a Somogyi Hírlap alig foglalkozott az üggyel (állítólag azért, mert a sajtóorgánum vezetése akkor kifejezetten jó viszonyt ápolt a polgármesterrel). Így – miután egy idő múlva elcsendesedett a botrány, Szita pedig tagadta az ügynökmúltat – a kaposváriak jó része el sem hitte, hogy igaz a történet.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Lapunk az új dokumentumok bemutatása után kereste a kaposvári polgármester sajtóreferensét Szita Károlynak címezve a kérdéseket, de egyelőre nem kaptunk választ. Egyebek mellett azt kérdeztük, hogy kért-e bocsánatot azoktól, akikről jelentett, s ha még nem, hajlandó-e rá. Arról is érdeklődtünk, mi hajtotta arra, hogy jelentéseket írjon. És persze kíváncsiak voltunk arra is, tervezi-e a lemondását polgármesterként, önkormányzati szövetségi vezetőként, illetve kilép-e Fideszből.

A kormány szócsöveként működő Híradó.hu hírportál egy nehezen követhető cikkben igyekezett a lapunkban közölteket bosszúból készült lejárató írásként bemutatni. Cikkünket ugyanis egy önkormányzati rendelettel hozta összefüggésbe, amelynek értelmében 150 kereskedelmi plakátot kellett leszerelnie a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Publimont Kft.-nek. Emlékeztetett arra is, hogy Szita Károly ügynökmúltjáról 2004-ben már közölt cikket az Index, de állítása szerint a vádakat tényszerűen nem bizonyították. Figyelemre méltó azonban, hogy a kaposvári polgármester akkor még közleményben tagadta, hogy ő volna a Krakus Péter fedőnevű ügynök, szerinte visszaéltek a személyes adataival.

A Fidesz védi, az ellenzék lemondatná

A Fidesz sajátos módon vette védelmébe Szita Károlyt. Zsigó Róbert, a párt országgyűlési képviselője újságírói kérdésre ugyanis úgy felelt, szerintük az ügy egy sértődött ember, Simicska Lajos reménytelen próbálkozása arra, hogy lejárassa Szita Károlyt a kampányban. Hozzátette, ha „bárkiről bármi kiderül, akkor eldöntjük, van-e helye a Fideszben”. Dúró Dóra, a Jobbik parlamenti képviselője szerint Szita Károly esete arra világít rá, miért akadályozta a Fidesz az utóbbi nyolc évben, hogy nyilvánosságra kerüljenek az ügynöklisták. Szerinte Szitának azonnal le kell mondania az összes közéleti tisztségéről. Ugyanezt követelte sajtótájékoztatóján Ungár Péter, az LMP politikusa is. Azt mondta, a Fidesz addig nem tekinthető antikommunista pártnak, amíg nem zárja ki soraiból Szita Károlyt. Rónai Sándor, a Demokratikus Koalíció helyettes szóvivője úgy fogalmazott: a Fidesznek szét kellene néznie a saját padsoraiban, Orbán Viktornak ott kellene keresnie az „árulót, a kémeket és az ügynököket”.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.03.19.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.