Orbánék rettegnek az elszámoltatástól, Vona szerint ezért hazudoznak róla

MN

2018. február 2., péntek 14:17, frissítve: péntek 15:20

Bíróságon vett elégtételt a Fidesz lejárató hazugságkampánya miatt Vona Gábor. Ezt a Jobbik elnöke Facebook-bejegyzésben jelentette be. A pártelnök szerint Orbánék rettegnek a 2018-as elszámoltatástól, ezért hazudták már róla, hogy Haynau-imádó, hogy homoszexuális orgiákra járt, hogy török terrorista, hogy Soros-ügynök, Simicska-csicska lett, hogy vadászik a nyugdíjasokra, most pedig azzal állt elő a Fidesz, hogy lebontaná a kerítést, és hogy Allahot dicsőítette.

„A szánalmas hazugságokért a bíróságon vettem elégtételt. Milyen érdekes, hogy azt még soha nem hazudták rólam, hogy elloptam valamit. Emlékezzünk erre, amikor szavazunk!” – zárta sorait Vona Gábor a Facebook-bejegyzésben.

A kormánypropaganda egyik bulvárlapja, a Ripost állította még 2016 márciusában a Jobbik elnökéről, hogy Haynau híve. A lap elbukta a pert Vona Gáborral szemben, és helyreigazításra kötelezték. A Ripost ugyanis va­lót­la­nul ál­lí­tot­ta, hogy Vona Gábor koc­cin­tott az aradi tá­bor­no­kok ki­vég­zé­sére, és gyalázta 1848 emlékét. Még ugyanebben az évben Andy Vajna miniszteri biztos TV2-je is elhasalt azzal a hazugsággal, amellyel Vona Gábort homoszexuálisnak állította be. 2017 novemberében a Ripostot, az Origót, a 888.hu-t és a Lokált azért marasztalták el, mert egy terrorszervezet tiszteletbeli tagjának titulálta a Jobbik pártelnökét, majd pedig azt hazudta, hogy mindezt egy bírósági ítélet is megállapította.

Tavaly márciusban egyenesen Orbán Viktor nevezte csicskapártnak a Jobbikot az Országgyűlésben, azzal vádolva a pártelnököt, hogy a lapunkat is magába foglaló médiaportfólió tulajdonosa pénzzel támogatja a pártot. Ám az érintettek cáfolták a vádakat. Simicska Lajos az RTL Klub kérdésére beszélt a Jobbikhoz fűződő kapcsolatáról és pártszimpátiájáról, de azt nem ismerte el, hogy valaha is pénzzel, anyagilag támogatta volna a jobboldali ellenzéki pártot.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A Fidesz tavaly nyáron hívogatta azzal nyugdíjas híveit, hogy a Jobbik elnöke „megsértette a nyugdíjasokat”. „Azt mondta róluk, hogy szennyvíz folyik a szájukból, magukból kivetkőzve ugranak egymásnak, vért akarnak ontani remegő kezeikkel, és trágárul ordibálnak” – állította akkor Orbán Viktor pártjának kampánystábja, bár Vona korábban nem általánosságban a nyugdíjasokról, hanem a bizonyos, a kormánypropaganda által felhergelt idősekről beszélt.

Január végén aztán a Mandiner állt elő azzal: Vona egy korábbi török fórumon „Allah mellett tett hitet”. A fideszes kommunikációs gépezet ismét aktivizálta magát: Hidvéghi Balázs kommunikációs igazgató nevében küldtek szét olyan levelet a híveknek, amelyben figyelmeztetnek Vona allahozó kijelentésére.

A Fidesz legújabb plakátkampányával most azt állítja, hogy Vona Gábor lebontaná a határkerítést, holott épp a Jobbik találta ki, a Fidesz csak lenyúlta az ötletet – ahogy Tállai András szólta el magát egy hangfelvételen: „odafigyelünk, hogy mit mond a Jobbik, és próbáljuk azt megcsinálni a parlamentben”. 

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.