Panaszkodnak a tanárok a Kréta rendszerre

Hutter Marianna

Hutter Marianna

2017. szeptember 15., péntek 08:25, frissítve: szerda 11:29

Bár az őszi félév már elkezdődött, több iskolában arra panaszkodnak: akadozik az állami e-napló bevezetése – derül ki a Magyar Nemzethez eljutott pedagógusi jelzésekből. A Krétát, vagyis a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszert még 2016 nyarán vezették be a Klebelsberg Központ által fenntartott intézményekbe.

Ennek a hivatalos indoklása az volt, hogy egy olyan új felületet kívántak létrehozni, amelyen keresztül kényelmesebbé és pontosabbá válhat az iskolai adminisztráció, például a tantárgyfelosztások. Bár a Kréta elektronikus napló moduljának használatát nem tették kötelezővé, amelyik iskola kérte, kapott hozzáférést ehhez. Ám úgy tűnik, a használata nem mindenhol zökkenőmentes, ugyanis több pedagógus arról panaszkodik szakmai fórumokon, hogy náluk még nem működik megfelelően az e-napló felülete.

A leginkább lesújtó vélemények szerint a rendszer egyenesen katasztrófa a korábbi digitális naplókhoz képest, de más is azon az állásponton volt, hogy egyelőre használhatatlan. Egy budapesti gimnázium lapunknak nyilatkozó pedagógusa például arról számolt be: náluk a rendszert még be sem üzemelték, pedig – mivel év eleje van – még folyamatosan változnak az órarendek, és ilyenkor nagyon jó, ha ezeket a módosításokat azonnal lehet rögzíteni. Máskülönben „elég macerás nyomon követni a változásokat, hiszen már nehéz felidézni, pontosan mi volt szeptember elsején vagy másodikán”. Így a pedagógus szerint csak nagy munkával tudják majd utólag adminisztrálni a korábbi órákat, vagy egyáltalán be sem fogják írni őket. „Inkább arra lett volna szükség, hogy olyan rendszert tegyenek országossá, amely már bizonyított, és működik” – jegyezte meg a középiskolai tanár.

A Kréta digitális naplójával kapcsolatban kerestük Horváth Pétert, a Nemzeti Pedagógus Kar elnökét. Mint elmondta, az ő iskolájukban még csak a tantárgyfelosztásra használják a rendszert, így a napló kapcsán nincsen tapasztalata, és hivatalos jelzés sem érkezett a karhoz ilyen ügyben. Ugyanakkor leszögezte: minden nagy rendszer bevezetésekor akadhatnak problémák.

„Nem egyszerű a rendszer kezelése, az biztos” – nyilatkozta lapunk megkeresésére Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Elmondta, miután a rendszer még új, a pedagógusoknak nemcsak digitális, hanem papíralapon is vezetni kell a naplót egy tanéven át, ami számára nem azt mutatja, hogy stabil lenne. Ugyanakkor egyéb problémáról nem volt tudomása.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A Krétát az idei tanévvel a szakképzésben is bevezették, ám úgy tudjuk, ott is sok tanárnak okoz nehézséget a használata. „Nagyon szenvedünk vele, tény és való” – fogalmazott lapunknak egy szakképzésben dolgozó pedagógus. Ő egyebek közt azt emelte ki: ha három különféle szakmát tanuló diákcsoport van egy osztályban, akkor ezt a csoportbontást már nem tudja kezelni a rendszer.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.09.15.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

Meglepő, de nem a téli sötétségben nő az öngyilkosságok száma

Mennyire határozza meg boldogságunkat a fény és miért veszélyesek a legújabb fényforrások?

Ficsor Benedek

Mácsai Pál: Semmi misztikus, játszani mindenki tud

Az Örkény alapító igazgatója a színházról, a Terápiáról, bulvárról, békülő szekértáborokról és a színház mély erkölcsösségéről. Interjú.

Szécsi Noémi

Feltárul Szabó Magda eddig kevésbé ismert szenvedélyes oldala

Az írónő szerelmei, avagy zavarba ejtő naplórészletek a kálvinista nagyasszony életéből.

Pintér Bence

„Öröm minden zsidónak”, vagy a nemzetközi jog semmibevétele?

Vélemények a Jeruzsálemmel kapcsolatos, múlt heti Trump-bejelentésről.