A Bildnél nem tudnak a Rogán-interjúról?

MNO

2016. június 17., péntek 13:35, frissítve: péntek 18:25

Portik Tamás saját bevallása szerint egyszer tízmillió forintnak megfelelő eurót vitt el személyesen Rogán Antalnak. A miniszternek is jelenése lett volna a bíróságon szembesítés céljából, de nem jelent meg, mert inkább egy német lapnak ad „halaszthatatlan” interjút.

Újabb fejezetéhez érkezett Juhász Péter, az Együtt politikusa és Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter összecsapása: a bíróság ugyanis tanúként idézte be Portik Tamást, a kilencvenes évek olajügyeinek egyik állítólagos főszereplőjét, aki néhány héttel ezelőtt tizenöt év fegyházat kapott a Prisztás-gyilkosságban betöltött szerepéért – olvasható a Hvg.hu cikkében. A teremben több civil ruhás rendőr és TEK-esek is helyet foglaltak, volt, aki golyóálló mellényben.

Rogán nem jelent meg

A Miniszterelnöki Kabinetiroda Magyar Nemzetnek küldött válasza szerint Rogán Antal pénteken hivatalos programon vesz részt Münchenben, melynek keretein belül háttérbeszélgetést folytat a német sajtó munkatársaival, illetve interjút ad a Bild napilapnak. A politikus az elmúlt napokban a franciaországi Európa-bajnokságon azért tiszteletét tette – legalábbis ez derült ki a sajtóban megjelent fotók alapján.

„Szerintem mindenképp az a céljuk, hogy elhúzzák ezt a pert” – vélekedett az MNO megkeresésére Juhász Péter. Hozzátette: három tárgyalás ment el úgy, hogy nem tudták egyértelműsíteni a beadványokat. Ez az időpont úgy lett kijelölve, hogy Rogán Antal képviselői különböző, megfelelő opciókat jelöltek meg, de úgy tűnik, végül mégsem sikerült eljönnie – vélekedett. Mint mondta, a dátumot két hónappal korábban jelölték ki, ő pedig még nem hallott olyat, hogy egy újságíró két hónappal korábban egyeztetett volna interjút.

A Bild müncheni szerkesztőségében tudósítónk érdeklődésére elmondták: nem tudnak arról, hogy Rogán Antal ma interjút adna, és arról sem, hogy háttérbeszélgetést folytatna német újságírókkal. (A központi szerkesztőséget az interjúval kapcsolatban levélben is kerestük, azonban még nem kaptunk választ.)

Rogánék ügyvédei korábban indítványozták, hogy a bíróság halassza el a tárgyalást, mert a politikus ott akar lenni Portik meghallgatásán – emlékeztet a Hvg.hu. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter szerette volna, ha Felhősi Lászlót, a Terrorelhárítási Központ ezredesét és Bolcsik Zoltánt, a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) vezérőrnagyát is tanúként hallgatják meg. Ezt alig néhány nappal a tárgyalás előtt kezdeményezték Rogánék, így a bíróság szerint nem volt rá idő, hogy megvalósulhasson. Juhász szerint egyébként Rogán hivatalosan nem is tudhatott arról, hogy a szolgálatok két magas beosztású tagjának mi volt a szerepe az ügyben, szerinte ez minősített adat – tette hozzá.

A piaci árnál kedvezőbb értékbecslés

Portik a bíró azon kérdésére, ismeri-e Rogán Antalt, azt mondta, igen, a 2000-es évek óta. Hozzátette: nagyvilági életet élt ekkor, és egy házibuliban találkozott a mostani kormánytaggal. 2009-ben ismerte meg Pápa Marianne-t – Pápa volt férjének, Szetlik Ferencnek Habony Árpád az unokaöccse – egy bírósági tárgyaláson, ahol Pápa tanú volt. Itt elkezdtek beszélgetni, egyre gyakrabban találkoztak, megismerte a családját, barátjait, ismerőseit, üzleti partnereit, akikkel találkozott is a Vigadó téren egy második emeleti irodában. Habony Árpáddal felvezettek neki egy üzleti tervet öt-hat évvel ezelőtt. „A Tóni intézi a piaci árnál jóval alacsonyabban a belvárosi ingatlanokat” – mondta Portik. Szerinte arról volt szó, hogy „a Tóni a piaci árnál jóval kedvezőbb értékbecslést elintézi”. Az ingatlanok között szerepelt egy Kálvin téri ingatlan is – teszik hozzá.

Rendkívüli ülésnapon vizsgáltatná ki Portik állításait a Jobbik

A Jobbik kezdeményezi, hogy hívjanak össze rendkívüli parlamenti ülésnapot, amelyen a kormány választ adhatna Portik Tamás vallomására, amely szerint tízmillió forintnak megfelelő összegű kenőpénzt adott át Rogán Antalnak, a Miniszterelnöki Kabinetiroda jelenlegi vezetőjének. A párt egy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását is javasolja.

Szilágyi György, a Jobbik képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt és kormánya tagjait, hogy utazzanak haza a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságról, majd egy rendkívüli parlamenti ülésnapon adjanak választ arra, mi az igazság Portik Tamás kijelentéseiben. A politikus úgy fogalmazott, el kell mondaniuk miért alakulhat ki az a kép, hogy ma Magyarországon egy maffiakormány uralkodik. (MTI)

Pápa Marianne-nal több alkalommal külföldre utaztak, közben a nő többször beszélt Habonnyal Skype-on üzleti ügyben. Volt egy beszélgetés Habony és Pápa között, mikor „az Árpi szólt, hogy nagyon kéne a pénz, siessél”. A beszélgetést követően „Marianne megkért, hogy vigyek el a Tóninak tízmillió forintnak megfelelő eurót” – mondta Portik. Vallomása szerint elvitte a pénzt a Centrál Kávéház melletti keskeny, kicsi utcában lévő épületbe. Később Juhász Péter kérdésére válaszolva Portik világossá tette, ez a belvárosi Fidesz irodája volt – teszik hozzá a cikkben.

Egy másik alkalommal a Nobu étteremben találkoztak egy rendezvényen Portik állítása szerint. Mint mondta, őt személyesen is meghívták a Nobu rendezvényére, de csak informálisan. „Azt kérte tőlem az Andy, hogy ne a média által figyelt bejáraton menjek be, hanem a szállodán belülről” – jelentette ki. „Intéztem az ügyes-bajos ügyeit az egész családnak” – mondta Pápáék családjáról Portik. Vásároltak közösen is ingatlanokat, és a jóval piaci árak alatt megszerzett ingatlanok eladása utáni különbözetet megtartotta – mondta, hozzátéve, egészen a letartóztatása napjáig nagyon jóban volt a családdal. Azt mondta, üzleti ügyek kapcsán többször találkoztak „Petivel” is, vagyis Csipak Péterrel, aki szerinte akkoriban jóban volt Rogánnal.

Juhászék ügyvédje ezek után pontosító kérdéseket tett fel Portiknak az ingatlanügyletekkel kapcsolatban, hogy lehetett-e tudni, hogy ebben az üzletekben volt „fekete rész”. Portik erre annyit felelt: „stimmel”. A bíró arra kérte, ennél többet mondjon. Részletesen kifejtette, hogyan zajlottak az értékbecslések, „Ez korrupciós költség?” – tette fel a kérdést az ügyvéd. „Ha ön annak nevezi…” – válaszolta erre Portik.

„Tanúkat fogunk megidézni”

A Miniszterelnöki Kabinetiroda közleménye szerint Rogán Antal soha, sehol nem találkozott Portik Tamással, se házibulin, se máshol, ahogyan Pápa Marianne-t sem ismeri, vele sem találkozott személyesen – írja az Index. A kabinetiroda hozzátette: „tanúkat fogunk megidézni, akik cáfolni fogják a gyilkosságért jogerősen elítélt Portik hazugságait. A mai nap is fényes bizonyíték arra, hogy kapcsolat Juhász Péter és Portik Tamás között van.” A közlemény azt is írja, hogy a tárgyaláson Rogán Antal jogi képviselői két, az ügyben releváns információkkal rendelkező rendőr meghallgatását indítványozták, akik „cáfolni tudják Portik Tamás hamis állításait”. A bíróság azonban első alkalommal elutasította az idézési kérelmet azzal az indokkal, hogy a tanúk idézhető címe a bíróság állítása szerint nem állt rendelkezésére. „Az ismételt bejelentést követően a tanúk meghallgatásának ugyan már nem volt akadálya, ennek ellenére a bírónő jelezte Rogán Antal jogi képviselőinek, hogy a tárgyalásra ne állítsák elő a tanúkat.”

A közleményben megjegyzik, hogy a Rogán Antal kontra Juhász Péter perben Juhász Péter „arra is képes volt, hogy egy gyilkosságért jogerősen elítélt bűnöző meghallgatását kérje” – olvasható az Indexen.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.