Rejtélyes fertőzés tizedeli a rendőröket

Már harminchárom egyenruhás betegedett meg a déli határnál

2016. november 29., kedd 12:41, frissítve: kedd 23:14

Erőátcsoportosításokat kellett végrehajtania a rendőrségnek, miután egy eddig ismeretlen eredetű fertőzés támadta meg a határvédő feladatokat ellátó Baranya megyei rendőröket. Eddig harminchárman betegedtek meg, közülük hárman kórházba kerültek.

Súlyos vírusfertőzés terjed a déli határszakaszt védő Baranya megyei rendőrök körében – értesült a Magyar Nemzet. A hányással, hasmenéssel járó megbetegedés súlyosságát mutatja, hogy többen kórházba is kerültek.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletén megerősítették a tömeges megbetegedésekről szóló értesülésünket. Tájékoztatásuk szerint rendőreik közül harminchárman betegedtek meg az elmúlt napokban, valamennyien Bács-Kiskun megyében teljesítettek szolgálatot a déli határnál. Közülük hármat jelenleg is kórházban ápolnak, huszonketten Bács-Kiskun megyei szálláshelyükön, heten pedig saját otthonukban lábadoznak, egy rendőr viszont már teljesen meggyógyult.

Hogy mi okozza a tömeges megbetegedéseket, azt a rendőrség közlése szerint jelenleg is vizsgálják. A Baranya megyei rendőrség azt közölte: „A megbetegedések miatt szükségessé vált erő- és eszközátcsoportosítások megtörténtek, a rendőrség továbbra is a szükséges és megfelelő létszámmal biztosítja az államhatár védelmét.”

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.