Rendőrségi közöny kíséri a budapesti utastámadásokat

A BKK és a FÖRI javítaná a tömegközlekedés közbiztonságát az 1-es villamoson és másutt is

,

2017. augusztus 15., kedd 06:02, frissítve: kedd 21:48

Nem indított nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az 1-es villamoson augusztus elején történt bántalmazás ügyében, amikor is a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatán egy fiatal lányt vertek meg – derült ki a Magyar Nemzetnek megküldött rendőrségi válaszokból. Néhány nappal később egy ugyancsak fiatal lány kutyáját rúgta le valaki a villamosról, de a nyomozó hatóságot egyik eset sem sarkallta arra, hogy büntetőeljárás induljon akár testi sértés, akár állatkínzás miatt. Lapunk az első, F. Kingaként ismertté vált lánnyal szembeni brutális „akció” ügyében tett fel kérdéseket, ám a BRFK reakcióiból az derült ki: mérhetetlen közönnyel szemlélik, mi történik a város egyik leghosszabb villamosvonalán, ahol már-már mindennapossá váltak az utasokat érő atrocitások. – F. Kinga ügyében nem sikerült előállítani a tetteseket, tekintettel arra, hogy az esettel összefüggésben feljelentés, bejelentés a BRFK-ra nem érkezett – írták. Arra a kérdésre pedig, hogy mit tesznek a rendszeres támadások ellen, azt válaszolták: „Kérjük, kérdését pontosítani szíveskedjék a tekintetben, hogy hol fordulnak elő rendszeres támadások.” A BRFK szerint nem rendőrségi hatáskör, hogy a tömegközlekedés közbiztonságát fokozzák, de folyamatosan egyeztetnek a társhatóságokkal. – Haladéktalanul értesítsék a rendőrséget! – tanácsolják az utasoknak, ha az említettekhez hasonló helyzetbe kerülnek.

A járműveket üzemeltető BKV sem nyugtatta meg az utasokat. A felvetésre, hogy az 1-es villamoson kívül többek között a Józsefvárosban, Kőbányán át utasokat szállító 28-as, a Keleti pályaudvar–Közvágóhíd szakaszon közlekedő 24-es villamos, a Blaha Lujza tértől Kispesten át Pesterzsébetig haladó 99-es buszjárat, illetve a népligeti tömegközlekedési csomópont, a Hős utcai, valamint a Pongrácz úti lakótelep környéke is nagyon veszélyes, a fővárosi közlekedési cég úgy reagált: „Társaságunk az általa üzemeltetett járműveken történt esetek kapcsán a hatósági megkereséseknek minden alkalommal eleget tesz, minden segítséget megad, beleértve a kamerafelvételek megőrzését és a hatóság részére történő átadását. A bűnügyek előfordulásának egyes területekre, viszonylatokra vonatkozó gyakoriságával kapcsolatban, kérjük, forduljon a rendőrséghez.” A BKV úgy fogalmazott, „egyre több jármű rendelkezik már zárt láncú kamerás térfigyelő rendszerrel is, tovább fokozva a személy- és vagyonvédelmet”. Hozzátették, hogy ha járművezetőik veszélyesnek ítélnek egy helyzetet, akkor ők sem tesznek mást, mint amit a rendőrök tanácsoltak: hatósági segítséget kérnek.

Lapunk megkereste a BKK-t is, ahol bizakodó választ adtak: A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatósággal (FÖRI) szorosan együttműködve fokozott ellenőrzésekkel javítanák a közbiztonságot az 1-es villamoson és más közösségi közlekedési vonalakon is. Jelenleg, aki csak teheti, elkerüli ezeket a járatokat, ami kárt okoz a fővárosnak és a cégeinek egyaránt. Úgy tudjuk, a FÖRI legalább napközben erősítené a kritikus busz- és villamosvonalakon a rendészi jelenlétet.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.08.15.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.