Rogán feltalálótársai Svájcban rejtették el a pénzüket

MN

2018. március 28., szerda 08:03, frissítve: szerda 10:21

Nagy vagyonok kezelésével és adóoptimalizációjával foglalkozik az a svájci üzletember, aki besegített Rogán Antal feltalálóbarátainak, hogy Svájc leggazdagabb régiójában, az offshore-paradicsomként elhíresült Zug kantonban tüntessék el az uniós pénzzel megtámogatott cégük nyereségét – írja a 24.hu.

A Profitrade 90 Kft. tavaly bekerült a Csalás Elleni Európai Hivatal, az OLAF egyik magyar vonatkozású nyomozásának látókörébe. A cég 2013–14-ben 965,4 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott, amelynek egy részét (256,8 millió forintot) arra kapta, hogy kifejlesszen egy elektronikus aláírási eljárást.

„A támogatást követő hónapokban az egyik tulajdonos, Csík Balázs Rogán Antal társaságában egy hasonló témájú újítást szabadalmaztatott is” – teszi hozzá a 24.hu

A cég azonban nemhogy növekedett, de még vissza is esett a majdnem egymilliárd forintos támogatás ellenére. Azonban a pályázati összeg elnyerése idején egy bizonyos illető jól megszedte magát, hiszen 2015-ben az osztalékból 41 millió 228 ezer forintot Svájcba utaltak a Central European Investment AG számlájára,

míg a többi tulajdonos, Csík Balázs és szülei háromezer, azaz fejenként ezer forinthoz jutottak.

Hogy ki tette zsebre a pénzt, titok, ugyanis a svájci céget (CEI AG) épp azért hozták létre, hogy a svájci törvényeket kihasználva a rajtuk keresztül lebonyolított ügyletek részletei ne derülhessenek ki a nyilvánosság számára.

Érdekesség, hogy a cég alapítójának, Christian S. Freynek és Rogán korábbi bizalmasának és ügyvédjének, Kertész Balázsnak alig néhány utcára van házuk egymástól Zugban. Az pedig már tény, hogy Kertész korábbi budapesti lakcímére a Rogán-társak másik, digitális aláírási biznisszel foglalkozó cége volt bejelentve.

Kertész korábbi felesége, Pozsgai Petra egy ideig tulajdonos volt a Profitrade 90-ben, később pedig átvette Csíktól azt a céget, amelynek Rogánék átadták az általuk jegyzett digitális aláírási szabadalom hasznosítási jogait.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.