„Ron Werber azt csinálhatja, amit mi kérünk”

Szél Bernadett szerint az újonnan hozzájuk érkező Demeter Mártának ugyanúgy meg kell küzdenie a befutó listás helyért

Katona Mariann

Katona Mariann

2017. szeptember 6., szerda 06:12, frissítve: szerda 17:56

– Valóban miniszterelnök szeretne lenni?
– Az országnak jót tenne, ha Orbán Viktor helyett én vezetném.

– Mennyire tartja ezt reálisnak?
– Hét hónap van a választásokig, és azt látom, hogy a magyar emberek jelentős része változást szeretne. Abban vagyok érdekelt, hogy ez a változás gyökeres legyen. A rendszerváltozás után vagyunk már majdnem harminc évvel, és gyakorlatilag egy generációnak az élete ment rá, hogy reményei voltak. Ennek a teszetoszaságnak véget kell vetni.

– Az LMP a bejutási küszöb közelében ingadozik, így hogy lehet bárkiből kormányfő?
– Az már nem elég, hogy az LMP a legfelkészültebb és leghitelesebb párt, jelezni szeretnénk, hogy készek vagyunk szintet lépni, és kezünkbe venni az irányítást. Amíg nem volt meg ez a jelzés a társadalom irányába, addig kérdés lehetett az emberek fejében, hogy az LMP mit szeretne. Most egy kampány kezdődik, a feladatunk pedig minél többeket meggyőzni arról, hogy nálunk van a megoldás ahhoz a gyökeres változáshoz, amit szeretnének.

– Mi történhet a választásokig hátralévő hét hónapban, ami nem történt meg az előző hét évben?
– Teljesen más a mostani időszak. 2010 után még lehetett látni valamilyen kormányzást, de utána a Fidesz ezt befejezte. Azóta hatalomtechnikai játszmák zajlanak egy végletesen leegyszerűsített kommunikációval. Meggyőződésem, nekik teljesen mindegy, mi lesz az országgal, csak saját magukra koncentrálnak. A magyar emberek felkészült, elkötelezett és hiteles politikusokat akarnak, az LMP-ben pedig mindez megvan.

– Az ellenzéki pártok ezt sokszor elmondják, mégsem nekik, hanem a Fidesznek van a legnagyobb szavazóbázisa.
– Sokan még mindig azért szavaznának a Fideszre, mert nem látnak jobbat. Pedig már van jobb. Ez a kampány arról is szól, hogy megmutassuk: itt vagyunk, felkészültek vagyunk. Megvan a szakértői csapatunk, amely olyan programot tett le az asztalra, amely bármelyik nyugati országéval felveszi a versenyt. Ebben végig a realitások talaján maradtunk, mert bár lehet, hogy zöldpártként jól hangzik fűt-fát ígérni, mi nem ezt tettük, kiszámoltunk mindent.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

– Ebből annyi látszik, hogy van néhány LMP-s politikus, akit ismernek az emberek. Ön szerint ez kormányképes erő képét sugározza?
– A szellemi holdudvarunk létezik és működik. De nagyon sok ember van ebben az országban, aki nem meri arccal, névvel vállalni, hogy kit támogat, mert a politikát valami rossz, lejáratódott dolognak tartják, amiből inkább kimaradnának. Szerencsére ez a hangulat, ha lassan is, de változik.

– Tudna mondani neveket is a szellemi holdudvarból?
– Nincs még itt ennek az ideje, viszont a kampányban fel fogjuk kérni egy részüket, hogy vállalják fel a támogatásunkat.

Sólyom László köztük van?
– Sólyom László egy ikon számunkra, és az ő döntése lesz, hogy egy kampányban részt vesz-e. Azt leszögezem, hogy amit ő mond, az az LMP számára mindig világos útmutatás volt. Az egyik legboldogabb pillanat volt számomra az elmúlt években, amikor Sólyom Lászlót láttam tüntetni, hiszen aki ismeri, az tudja, hogy visszavonult életet él.

– Kitart az LMP amellett, hogy a jelenlegi parlamenti pártok közül senkivel nem fog össze a választásokon?
– Éppen szövetségi tárgyalásokat folytatunk Gémesi Györggyel, ezek pozitívan haladnak. Mi nyitottak vagyunk minden olyan közösségre, amely gyökeres változásokat szeretne az országban. Úgy tudnám összefoglalni, hogy mindenkivel együtt fogunk működni, aki a kormány megbuktatásán túl progresszív új irányokat akar Magyarországnak, de senkivel sem fogunk politikai szinten összefogni, aki az elmúlt harminc év hibáiból nem tanult. Azt szoktam mondani, hogy új politikára, új irányra és új vezetőkre van szükség.

– A volt MSZP-s Demeter Mártával bővült a frakciójuk, ő befutó helyen lesz majd a listájukon?
– Ugyanúgy meg kell mérkőznie a kongresszuson, ahol összeállítjuk a listánkat, mint bárki másnak. Senkinek sincs előnye, teljesítmény alapján történik a rangsorolás.

– Ha miniszterelnök lenne, mit hajtana végre elsőként?
– Bérrendezést. Van egy 1440 milliárdos költségvetési átrendezési javaslatunk. Ebben a közszféra bérrendezésétől a vállalkozók életének megkönnyítésén át az egészségügyi bérfejlesztésig rengeteg minden szerepel. Tűzoltás, ez lenne az első. Hadházy Ákos emellett rögtön elkezdené az antikorrupciós elképzelését érvényesíteni, így akik most nagyon magas lovon ülnek, vagy nagyon magas helikoptereken száguldoznak, hirtelen nagyon kellemetlen helyzetben találnák magukat. Hadházy Ákosnak annyi papírja és bizonyítéka van, hogy még Polt Péter sem tudná az elszámoltatást megakadályozni. A csíkos öltönyöket csíkos ruhákra lehetne váltani.

– A Fidesz-kormányok intézkedései közül lenne, amit megtartana?
– Több dolog is van, amit módosításokkal, de lehetne folytatni. A családi adókedvezmény például jól működő rendszer is lehetne, csak nem a harmadik gyereknél kellene kezdődniük a kedvezményeknek. Amin viszont biztosan változtatnánk, az az adórendszer. A jelenlegi egy kulcs helyett hármat vezetnénk be, így még az is jobban járna, aki az átlagbér dupláját keresi.

– A határvédelemben változtatnának? Maradna például a kerítés?
– A kerítést nem bontanánk le, de azonnal elkezdenénk egy olyan rendszert működtetni, amely a megoldáskeresésről szól, és nem az ellenségképképzésről. Kőkemény munka menne egy egységes európai menekültügyi eljárás kialakításáért. Azt indokoltnak tartjuk, hogy miután schengeni ország vagyunk, komoly támogatást kapjunk, bár ezeknek a pénzeknek egy része már most is elérhető, csak a kormány ezt nem kommunikálja.

– Mekkora tétben fogadna arra, hogy miniszterelnök lesz 2018-ban?
– Soha életemben nem fogadtam, és nem most fogom elkezdeni. Ez túl fontos nekem.

– És a hitelesség mennyire fontos? Adódik a kérdés, miután a 168 Órában bejelentette: Ron Werbert, a hazai negatív és gyűlöletkampány meghonosítóját kérik fel segíteni.
– Sok mindenkivel tárgyaltunk a közelmúltban, több megkeresést kaptunk, végső döntést még nem hoztunk. Akár létrejön az együttműködés Ron Werberrel, akár nem, az semmilyen változást nem fog hozni az LMP által képviselt politikában. Nem új politikát akarunk megvalósítani, hanem az évek óta hangoztatott állításainkat akarjuk minél több embernek közérthető módon eljuttatni.

– Nem tart attól, hogy a szavazóik, meghallva a Fidesz által „jól bejáratott” nevet, és felidézve itthoni munkásságát, inkább elfordulnak önöktől?
– Mi nem új politikust, hanem új szakembert keresünk, aki az üzeneteink célhoz juttatásában segít. Lehet, hogy a Fideszben már a kommunikáció határozza meg a politikát, de az LMP-ben ez soha nem volt és nem is lesz így. Egy politikai tanácsadó olyan kampányt csinál, amire megrendelést kap, a felelősség mindig a döntéshozóké, azaz a politikusoké. Mi pedig, bárkivel fogunk dolgozni, azt fogjuk tőle kérni, hogy segítsen hatékonyan elmagyarázni az embereknek a megújuló Magyarország programját.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.09.06.

A szerkesztő ajánlja

Stier Gábor

„Kijev nem írhat minden bajt a háború számlájára”

Az egykor Viktor Janukovics csapatában dolgozó politológus, Koszty Bondarenko nem csalódott a Majdanban, mert nem is várt tőle semmit.

Kuthi Áron

Későn ébredt az összes kisebbségi magyar párt

Öt hét alatt még legalább 300 ezer aláírást kell összegyűjteni az őshonos kisebbségek uniós védelme érdekében. A kudarcot is meg kell tudni magyarázni.

Radványi Benedek

Burján Csaba: Amikor kijöttünk Phjongcshangba, korizni alig tudtam

Az aranyérmes gyorskorcsolyázót már az általános iskolában azzal cukkolták, hogy olimpiai bajnok lesz. Interjú.

B. Kovács Gergely

A magyar falu, ami kis túlzással a fél világnak készít fakanalat

Pedagógiai fenyítőeszköz, konyhai alapfelszerelés és a nemzeti minimum. Egy nógrádikum nyomában.