Százmilliókat költ libanoni templomok felújítására a kormány

MN

2017. július 19., szerda 23:11, frissítve: csütörtök 11:29

Nagy templomfelújítási programot indít el a kormány Libanonban: a szerda délután megjelent Magyar Közlönyből derül ki, hogy idén 463 millió forintot szánnak összesen 31, középkori vagy éppen modern helyi templom renoválására.

A munka előkészítésével és ütemezésével a Pázmány egyetemet és annak libanoni partnerét, az Université Saint-Esprit de Kaslikot bízták meg. A közel-keleti beruházást a kormány a helyi keresztény közösség támogatásával indokolja, és azzal, hogy így segíthetik helyben maradásukat, identitásuk megőrzését.

Zöld út a Moszkvai Patriarchátusnak

Nem ez az egyetlen, templomfelújításról szóló bejegyzés a friss közlönyben: arról is rendelet született, hogy nemzetgazdaságilag kiemelt beruházásnak számít a fővárosi, Petőfi téri Nagyboldogasszony ortodox székesegyház renoválása – vagyis a projekthez nem kell majd építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt kérni, és nem lényegesek a településkép-védelem szempontjai sem.

A kormány előkelő helyen kezeli az orosz ortodox templom és általában a helyi orosz egyházmegye ügyét: az Emmi tavaly ősszel százmillió forintot adott a Petőfi téri újjáépítésre, idén márciusban pedig további 2,4 milliárdnyi, vissza nem térítendő támogatást ajánlottak fel a Moszkvai Patriarchátus hazai ingatlanberuházási terveire.

A megkülönböztető figyelem talán betudható annak is, hogy Vlagyimir Putyin nyomon követi az orosz ortodox közösség helyzetét, 2006-ban pedig személyesen látogatott el a Petőfi téri székesegyházba.

Az összképen azonban kissé ront, hogy egy magyar cég nemrég fizetési meghagyást nyújtott be a Moszkvai Patriarchátusnak, és akár a pereskedésig is elmehet: a Borsodi Általános Gépgyár (Bsgép) nettó 360 millió forintot követel az egyháztól, amellyel a miskolci és a tokaji templom felújításának kivitelezési munkái kapcsán kötött szerződést, de az elvégzett előkészítő munkák ellenértékét nem kapta meg.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.