Százmilliós támogatást kapott a Kósa család sertéstelepe

MN

2018. január 5., péntek 06:56, frissítve: péntek 09:25

Pont jókor vette át a Kósa Lajos tárca nélküli miniszter 82 éves édesanyjának érdekeltségébe tartozó cég a korábban a politikus rokonaihoz tartozó sertéstelepet: a vállalkozás éppen időben el tudott indulni egy állami pályázaton, amelyen végül 123 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyert – írja a Népszava

A politikus édesanyja, a nyugdíjazása előtt védőnőként, majd bölcsődei vezetőként dolgozó Kósa Lajosné Bacskó Katalin 2015 nyarán vásárolta be magát a sertéstenyésztéssel foglalkozó Méker Kft.-be. A Méker elődjének tekinthető és a Kósáékkal rokon Szilágyi család érdekeltségébe tartozó Szalka-Pig Kft. ekkor felszámolás alatt állt. Kósáné tulajdonszerzése után azonban a Mékerbe friss pénz érkezett, és úgy vette át a több száz millió forint értékű mátészalkai sertéstelepet a Szalka-Pigtől, hogy az ki tudott egyezni a hitelezőivel.

A felerészt Kósa édesanyja, egy-egy negyed részben pedig Szilágyi Gábor és Szilágyi Balázs tulajdonába tartozó Méker azóta sikeressé vált: 2016-ban például harmincmilliós tiszta profitot ért el. A cég gyarapodásához nagyban hozzájárult, hogy 123 millió forintot nyert egy sertéstartó telepek korszerűsítését támogató pályázaton, amelyet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és a magyar állam finanszírozott.

A megítélt összeg az ötvenedik legnagyobb, amit ezen a címen fizetnek ki a 141 nyertesnek. A beruházás teljes összege 251 millió forint, ami azt jelenti, hogy a maximum ötvenszázalékos vissza nem térítendő támogatást különösen jó aránnyal használták ki.

A sertéstelephez tartozó egyik ingatlan tulajdoni lapjának tanúsága szerint a Méker tulajdonszerzését csak 2016 februárjában sikerült átvezetni, a pályázatot pedig alig pár hónappal később felfüggesztették, mert túl sokan jelentkeztek. Döntést csak ősszel hirdettek: végül 331 pályázatból mindössze 141 nyert.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.