Szinte minden fővárosi fürdő megújul

VZ

2014. szeptember 15., hétfő 16:58

A tervek szerint mintegy tizenötmilliárd forintot fordítanak a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. létesítményeinek felújítására, korszerűsítésére és bővítésére a következő években – mondta Tarlós István főpolgármester hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

A fejlesztéseket a társaság és a főváros saját erejéből kívánja megvalósítani – közölte Tarlós István, hozzátéve: a tervek „reálisak és megalapozottak”.

Kulturált körülmények, új medencék

A tervek szerint fejlesztik majd a Szent Gellért gyógyfürdő és uszodát, a Palatinus strandfürdőt, a Paskál strandfürdőt, a Dagály termálfürdő, strandfürdő és uszodát, a Csillaghegyi strandfürdő és uszodát és az Erzsébeti gyógyfürdőt.

Tarlós István a 2015 és 2020 közötti terveket kifejtve elmondta: két lépcsőben mintegy kétmilliárd forintból fejlesztik majd a Szent Gellért gyógyfürdő és uszodát. Lesznek új medencék, átépítik a kabinos egységeket, ezek eredményeképpen lényegesen kulturáltabb körülmények fogadják majd a látogatókat – közölte.

A legnagyobbat a Dagály fejlődik

Tájékoztatása szerint 2015-ben átépítik és kibővítik a Palatinus strand főépületét, új medencéket építenek, valamint megszűnik a strand idényjellege, ami azt jelenti, hogy télen is látogatható lesz.

A legnagyobb fejlesztés 2016 után a Dagály strand 3,5 milliárdos fejlesztése lesz. Ebben az esetben az állam is biztosít majd forrást – jegyezte meg Tarlós István.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A főváros közvetlenül is beszáll

Elmondta, 1,5 milliárdos fejlesztés elé néz a csillaghegyi strand, továbbá korszerűsítik majd a Paskál és a pesterzsébeti strandot is. Hozzátette: körülbelül 300-400 millió forintból a társaság a létesítményeiben új beléptetőrendszert vezet be.

Tarlós István szerint a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-nek „módja lesz mintegy tízmilliárd forintot fordítania” ezekre a fejlesztésekre. A maradék ötmilliárd forinttal kapcsolatban azt mondta, hogy a ciklus során a főváros „közvetlenül részt kíván vállalni a finanszírozásból”.

Veszteségesből nyereségesre fordult

A főpolgármester szólt arról, hogy a vendégéjszakák száma rendkívül megnövekedett az utóbbi években, mára már 6,5 millió felett van ez a szám, és a turizmusból származó bevétel 126 milliárd forint volt. Ebből a szobák igénybevételéből származó bevétel körülbelül 76 milliárdot tett ki Budapesten, ez az ilyen irányú országos bevétel felét jelenti – mondta Tarlós István.

Kitért arra, hogy a fővárosi gyógyfürdőknek 2010 előtt 500-900 millió forint körüli volt összesen a veszteségük. Ezzel szemben az idei várható nyereség meghaladja a 400 millió forintot. Most már arra is van pénzük a gyógyfürdőknek, hogy fejlesztésekben gondolkodjanak, mindezt nagy mértékben saját forrásból fedeznék – mondta Tarlós István.

Megjegyezte azt is, hogy talán napokon belül átadják a Rudas fürdő kibővített részét, valamint a jövőbeni fejlesztéseknél uniós forrásokért is küzdeni fognak.

Kérdőjelek a Rác körül

A Rác fürdővel kapcsolatosan kérdésre válaszolva Tarlós István elmondta: az érintett céggel nincs még megegyezés. „Elképzelhető az, hogy elmegy az ügy a felszámolás irányába” – fogalmazott, hozzátéve, ennek a végeredménye az, hogy a fővárost nem éri veszteség. Közölte, az ügy még nincs lezárva, a fürdő valószínűleg a nem túl távoli jövőben megnyílik. Nincs kizárva még a megegyezés se – fűzte hozzá.

A 3-as metró járműveinek tervezett felújításáról szólva közölte, hogy a kivitelezési tendert már megírták, s várhatóan egy-két héten belül hirdetik ki.

Nem szorulnak hitelre

Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója közölte: a számítások szerint a tízmilliárd forintot a társaság biztosítja majd a fejlesztésekre, elképzelhető, hogy egymilliárd forint hitel felvesznek majd. Megjegyezte, szerinte nem szorulnak hitelre. A beléptetőrendszerekkel kapcsolatosan elmondta, hogy 300-400 millió forintba kerül a meglévő rendszerek újjáélesztése, valamint új eszközök vásárlása.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

Meglepő, de nem a téli sötétségben nő az öngyilkosságok száma

Mennyire határozza meg boldogságunkat a fény és miért veszélyesek a legújabb fényforrások?

Ficsor Benedek

Mácsai Pál: Semmi misztikus, játszani mindenki tud

Az Örkény alapító igazgatója a színházról, a Terápiáról, bulvárról, békülő szekértáborokról és a színház mély erkölcsösségéről. Interjú.

Szécsi Noémi

Feltárul Szabó Magda eddig kevésbé ismert szenvedélyes oldala

Az írónő szerelmei, avagy zavarba ejtő naplórészletek a kálvinista nagyasszony életéből.

Pintér Bence

„Öröm minden zsidónak”, vagy a nemzetközi jog semmibevétele?

Vélemények a Jeruzsálemmel kapcsolatos, múlt heti Trump-bejelentésről.