Tarlós: Már-már felelőtlenség nem vitatni a megállapításokat

MTI

2017. február 9., csütörtök 20:47, frissítve: péntek 09:09

Tarlós István szerint már-már felelőtlenség nem vitatni a Csalás Elleni Európai Hivatal (OLAF) által a budapesti 4-es metró beruházásáról tett megállapításokat, főpolgármesterként kötelessége is ezt megfelelő hangnemben megtenni.

A főpolgármester az ATV Egyenes beszéd című műsorában elmondta: az a véleménye, hogy „már-már felelőtlenség nem vitatni” a megállapításokat, függetlenül attól, hogy – egy kivételével – 2010 előtti esetekről van szó. A főváros és egyben az ország érdekét mindenkinek kötelessége védeni – hangsúlyozta.

Tarlós István úgy fogalmazott: „nem elhatározás kérdése, egy városvezetőnek, Budapest főpolgármesterének akkor is kötelessége megfelelő hangnemben vitatni az OLAF megállapításait, ha csak egy-két milliárdot tud visszaszerezni. Egyetlenegy lehetőséget sem szabad kihagyni, hogy a város és az ország veszteségeit mérsékeljük” – tette hozzá.

Tarlós felhívta a figyelmet arra: egyelőre semmilyen határozat nincs arról, hogy bármit vissza kellene fizetni. A jelentésben van majdnem nyolcvan megállapítás, és az OLAF ezek alapján tett ajánlást az Európai Bizottságnak.

A főpolgármester azt is mondta, hogy a 4-es metró szerződései „nagyon rosszak”, „sok kárt” okoztak vele, de hogy mennyi esetben állapítanak majd meg bűncselekményt, azzal meg kell várni az illetékesek döntéseit.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.