Tarlós: „Valakik” hátráltatják a 3-as metró felújítását

MTI

2016. október 10., hétfő 08:59, frissítve: hétfő 15:25

Tarlós István főpolgármester feltételezése szerint „valakik” azért hátráltatják a 3-as metróvonal felújításának elkezdését, mert nem áll rendelkezésre megfelelő számú magyar busz a metrószerelvények pótlására.

Tarlós István hétfő reggel, a TV2 Mokka című műsorában úgy fogalmazott: „Valakik, valóban úgy tűnik, hogy hátráltatják az egész projektet, és ezek a valakik nem a fővárosi önkormányzatnál vannak. Feltételezésem szerint nincs elegendő magyar busz, és ezért van ez az egész időhúzás.”

„Ez már nemcsak a város, hanem a kormány ellen is van” – tette hozzá.

Tarlós István rámutatott: amíg nincs megfelelő számú csuklós busz, addig nem lehet megállítani a metrót, és nem lehet elkezdeni a felújítást. Most nem lehet tudni, hogy ez a folyamat meddig húzódik – mondta a főpolgármester, megjegyezve, értelmetlennek, alaptalannak látszik a buszszolgáltatás tenderével kapcsolatban benyújtott felülvizsgálati kérelem.

Úgy fogalmazott, „ha netán újra ki kell írni egy tendert, és most addig kell várni, míg valaki nem képes magyar buszokat produkálni, akkor nagy baj lesz”.

Tarlós István azt mondta, „ha valakik sikerrel hátráltatják a folyamatokat”, akkor a felújítás befejezése átcsúszhat 2020-ra.

Közölte, járt Orbán Viktor miniszterelnöknél, aki már egyszer beavatkozott az ügy egy folyamatába, és akkor az felgyorsult. Most is ebben bízik – mondta Tarlós István.

Vasárnap tüntetés volt a Római-parton a mobilgát ellen, Tarlós István erről azt mondta, nem érti, miért tüntettek azok az emberek, hiszen nem ismerik a terveket és a helyzetet. Ez a szakasza a Duna-partnak első helyen szerepel a veszélyeztetett szakaszok között – hangsúlyozta Tarlós István.

A műsorvezető azon kérdésre, mit szól ahhoz, hogy a mobilgát kapcsán egyeseket „ingatlanmutyival vádolnak”, azt válaszolta: ez alantas, gonosz és övön aluli ütés akar lenni. Tarlós István közölte, előterjeszteti, hogy párhuzamosan a védmű építésével rendeljenek el változtatási tilalmat. Akkor aztán soha többet nem tudnak ingatlanmutyival vagdalkozni – tette hozzá.

A szerkesztő ajánlja

MN

Esterházy vagy Jókai? Melyikük születésnapja legyen a magyar próza napja?

Esztétikai köntösbe bújtatott közéleti vita a háttérben? Az irodalmi szervezetek nem találják a közös hangot.

Zord Gábor László, László Dávid

Gyöngyösi Márton: Nemzetközileg Fidesz–Jobbik helycsere történt

A Jobbik külpolitikai szakpolitikusa szerint az elmúlt években sikerrel dolgoztak azon, hogy a nyugati országokkal is jó kapcsolatuk legyen.

Arday Attila

Felelősei most sincsenek a kézilabdakudarcnak, „csak Vranjes tehet róla”

Alárendelt helyzetbe került a magyar válogatott a Veszprémhez képest, pedig lehetne másképp is. Elemzés.

Gabay Balázs

Fucsovics: Attól függ a győzelem, mennyire hiszel magadban

A top 20-as játékosok hozzáállásáról, a fullasztó ausztrál hőségről és Patrick Mouratouglou gratulációjáról is beszélgettünk a teniszezővel.