Teréz körút: muszlim terroristáról szó sincs

MNO, MTI, Hír TV

2016. szeptember 26., hétfő 10:52, frissítve: hétfő 15:57

Együttes ülést tartott az Országgyűlés nemzetbiztonsági, valamint honvédelmi és rendészeti bizottsága, ezen a nyomozásért felelős szervek adtak tájékoztatást a Teréz körúti robbantást követő helyzetről. Ami elhangzott, javarészt nem nyilvános, így azt sem tudjuk, mennyit tudnak a szervek.

Összeültek a politikusok a hétvégi Teréz körúti robbantás után.

A jelenlegi információk alapján az ideológiai, különösen a dzsihadista motiváció nem valószínűsíthető a fővárosi Teréz körúton szombaton történt robbantással kapcsolatban – közölte Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke hétfőn Budapesten, a nemzetbiztonsági, valamint a honvédelmi és rendészeti bizottság zárt ülését követően újságíróknak.

Te itt robbantanál...?

Hivatalos tájékoztatás híján csak találgatni tudtak a Teréz körúti robbantás környékén élők, hogy mi is történhetett szombat este egy üresen álló üzlethelyiségben. Maffialeszámolásra, gázrobbanásra, terrorra és politikai machinációra is tippeltek. HELYSZÍNI RIPORT.

A jelek szerint a két rendőr vagy a rendőrség volt a célpont, azonban biztosat keveset tudni – nyomatékosította.

A nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke számon kérte a rendőrséget, hogy miért csak a robbantás után 20 órával szolgáltak információval – választ azonban egyelőre nem kapott. Szóba került az is, hogy a feltételezett elkövetőről, miért nem adtak ki ez idáig fantomképet – ezt a rendőrségi protokollal magyarázták.

Kósa Lajos, a rendészeti bizottság fideszes elnöke azt hangsúlyozta: a robbantásról szóló meghallgatás egyetlen dolgot rögzített, hogy az interneten és a médiában megjelent egyes feltételezéseknek nincs valós alapjuk. Pánikkeltésnek helye nincs – szögezte le.

Ami a zárt ülésen elhangzott, egyébként titkos.

Mind Molnár, mind Kósa arra kérik az embereket, valamint a médiumokat: ne bocsátkozzanak további találgatásokba, valamint elméletek gyártásába, hogy ne keltsenek feleslegesen pánikot ebben az amúgy is feszült belpolitikai időszakban.

Legyen tájékoztatás, ha nem akar a rendőrség találgatásokat!

Vadai Ágnes (DK) úgy fogalmazott: magas fokon jár a gyűlöletkampány az országban, ezért kiemelte, hogy a rendőrségnek gyorsabban kellett volna reagálnia a történtekre, a felfokozott hangulatban ugyanis szükséges a nyugtató típusú tájékoztatás. Azt mondta, egy ilyen eseményből a különböző szemtanúk mást és mást érzékelnek, ezért fontos az információk ellenőrzése. A DK-s politikus mindenkitől azt kérte, hogy legyen óvatos, amikor a bűncselekményről beszél.

Szél Bernadett (LMP), a nemzetbiztonsági bizottság tagja hangsúlyozta, hogy a bizottsági ülésen nem kaptak jelzést dzsihadista szálról, egyelőre azonban nagy erőkkel tart a nyomozás. Lényeges kérdésnek nevezte, hogy a támadás személyesen a járőrpáros tagjai ellen irányult-e, vagy szimbolikus volt. Az LMP-s politikus szintén kiemelte az állampolgárok együttműködésének fontosságát, és ő is hiányosnak tartotta a lakosság tájékoztatását, megjegyezve: a rossz kommunikáció találgatásoknak, fantáziáknak ad teret.

Hír TV helyszíni bejelentkezéséből még többet megtudhat.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.