Tiborcz-ügyben is válságkommunikációs sorvezetőt kaptak a fideszes politikusok

,

2018. február 16., péntek 05:50, frissítve: péntek 14:40

Akárcsak a migrációellenes kormányzati propaganda ellenére szépen csendben befogadott 1300 menekült esete, úgy Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak a botránya is roppant kínosan érintheti a Fideszt. Ugyanis ebben az ügyben is magas szintről kaptak központi utasítást a kormánypárt politikusai, hogyan kell kommunikálniuk – tudta meg a Magyar Nemzet. Míg a befogadott menekültek esetében a Fidesz kommunikációs igazgatója, Hidvéghi Balázs adott ki utasítást, a héten a frakcióvezető, Gulyás Gergely küldött iránymutatást.

A lapunk birtokába került levélben arról értekezik, hogy különösen egyéni választókerületekben induló képviselőjelöltjeiket kérdezheti az ellenzéki sajtó az Elios-üggyel kapcsolatban. Ezért a frakcióvezető azt kéri az érintettektől, ha válaszolnak, „minden esetben az alábbi kommunikációhoz tartsátok magatokat”. A Fidesz kommunikációja három pontot tartalmaz. Első, hogy „az Elios-jelentés egy brüsszeli kampányjelentés, Brüsszel beavatkozása a magyar választási kampányba”. Második, hogy „2014-ben is a választások előttre időzítették az ezzel kapcsolatos híreket, most ugyanezt teszik. Ezt az ügyet egyszer már kivizsgálták, most csak megismétlik a vádaskodásokat”. A harmadik pont pedig az alábbit tartalmazza: „Orbán Viktort próbálják támadni vele, pedig az OLAF-jelentéssel érintett időszak nagy részében a Simicska Lajos vezette Közgép volt a tulajdonos.”

Gulyás Gergely arról sem feledkezett meg üzenetében, hogy fölvetődhet a kérdés: „De Tiborcz István is tulajdonosa volt a cégnek.” Erre pedig az alábbi kioktató hangvételű választ kell visszamondania a fideszes képviselőknek: „Még egyszer megismétlem, a vizsgált időszak nagy részében a Simicska Lajos vezette Közgép volt az Elios többségi tulajdonosa.”

Vagyis a Fidesz központi kommunikációja igyekszik elhallgatni, hogy Tiborcz Istvánnak a cég 2009-es alapítása óta folyamatosan volt valamilyen formában köze az Elioshoz az unió által vizsgált időszakban. Sőt, az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) a 24.hu birtokába került jelentése szerint a vizsgált és nehezményezett 35 projektből mindössze háromnak a kiírása esett a Közgép-érára.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Lázár János kancelláriaminiszter már biztosan olvasta a központi sorvezetőt, hiszen a tegnapi kormányinfón magabiztosan ismételgette: az OLAF jelentése csak egy vélemény, Orbán Viktor miniszterelnöknek semmi köze az ügyhöz, Tiborcz Istvánnak pedig soha nem volt ügydöntő befolyása a cégben.

A G7 csütörtökön írta meg, hogy több milliárd forinttal gazdagodott Tiborcz, amikor pár éve eladta az Elios Zrt. felét. A gazdasági portál szerint a miniszterelnök veje korábbi sajtóhírekkel ellentétben nem vett ki osztalékot a vállalatból, viszont cégbírósági iratok alapján kiszámolták: az Elios eladásán kevés híján 3 milliárd forintot kereshetett. A Tiborcz István tulajdonában álló kft.-t, amelyen keresztül részesedése volt az Eliosban, a kormány mostanság kedvenc építőipari cége, a West Hungária Bau Építőipari Kft. vette meg. A cég Tiborcz István üzleti partnerének, Paár Attilának az érdekeltsége.

Az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala az Elios által elnyert zalaegerszegi beruházásról is jelentést készített (korábban Szekszárd és Hódmezővásárhely volt terítéken), amelyet a 24.hu csütörtökön hozott nyilvánosságra. A botrány lényege: durván manipulálták a közbeszerzést és az árakat, csak hogy Tiborcz és volt cége minél jobb üzletet köthessen. „A tanácsadók által előkészített pályázatra egyetlen ajánlat érkezett, az Eliosé, 2015. január 23-án pedig meg is kötötték a szerződést 425 millió forint értékben” – írta a portál. A cikkből kiderült: a fideszes vezetésű Zalaegerszegnek három független árajánlatot kellett felmutatnia, hogy az uniós támogatás lehívásához ki tudja számolni a piaci árat. Két cég ajánlatát ugyanazon a számítógépen írták. A cél az volt, hogy felsrófolják a tervezett beruházás árát, és még több uniós támogatást lehessen igényelni rá.

Az ellenzéki pártok ugyanazt ígérik: a kormányváltás után kivizsgálják a miniszterelnökhöz és családjához kötődő valamennyi csalás- és korrupciógyanús ügyletet, a bűnösök pedig elnyerik méltó büntetésüket. – Az MSZP–Párbeszéd minden, az Elios-ügy által érintett önkormányzatnál kikéri az iratokat – mondta a Legfőbb Ügyészség épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese. Az ország több pontján, így Zalaegerszegen, Szekszárdon, Hódmezővásárhelyen, Vácon, Hatvanban és Salgótarjánban is azt követelik, hogy a párt ugyanúgy kapja meg a csalás helyi iratait, ahogy Szolnokon. A DK szerint Zalaegerszegen is működött az OLAF által feltárt két csalási módszer: a pályázatok kiírását előkészítő cég szorosan kötődött a pályázat nyerteséhez. A jobbikos Szilágyi György pedig arról küldött közleményt a Magyar Nemzetnek, hogy az adófizetői milliárdokból fenntartott Magyar Távirati Iroda nem tájékoztat olyan ügyekről, amelyek során a Fideszhez és Orbán Viktorhoz köthető cégek és magányszemélyek rendszerszintű korrupciós botrányait teszik szóvá. „Így egyértelművé válik, hogy Magyarországon nem az OLAF vagy más szervezetek kívánják befolyásolni a választást, hanem a Fidesz” – írta a képviselő.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.02.16.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.