Több jut a háziorvosi praxisoknak

WA

2012. augusztus 30., csütörtök 11:30, frissítve: csütörtök 15:57

Hetven-nyolcvanezer forinttal emelkedik novembertől egy átlagos háziorvosi praxis havi finanszírozása, miután a kormány úgy döntött, hogy tizennégy százalékkal növeli az egészségügyi alapellátás alapfinanszírozását, ami a felnőtt- és gyermek-háziorvosok mellett érinti a vegyes praxisokat, a védőnői szolgálatokat és a területi ellátási kötelezettséggel dolgozó fogorvosokat is – közölte az egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten, a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.

Az egészségügyi kormányzat becslése szerint az emelés legalább 27 ezer embert érint – mondta Szócska Miklós, kifejtve, hogy egy átlagos háziorvosi praxis havi finanszírozása 70-80 ezer forinttal, a védőnői szolgálatoké pedig 25 ezer forinttal nő. Az emelés az idei év utolsó két hónapjára vonatkozik, és beépül a jövő évi finanszírozásba is – tette hozzá. Az államtitkár kitért arra is, mivel a finanszírozásnövelés egyéni vállalkozókat, vállalkozásokat érint, kéri őket, a háziorvosokat, fogorvosokat, hogy gondoskodjanak az asszisztenseikről, szakdolgozóikról is.

Giró-Szász András kormányszóvivő a tájékoztatón emlékeztetett: idén a kabinet már végrehajtott egy 30,5 milliárd forintos fizetésemelést az egészségügyben, ami 86 ezer embert érintett. Most a korábbi bérfejlesztésből kimaradt dolgozók is jelentős pluszpénzhez jutnak – mutatott rá.

A fejlődés útján

Összesen 1269 intézmény és egyéb szervezet egészségügyi célú fejlesztési programja valósult meg az Új Széchenyi Terv révén uniós támogatással – jelentette be augusztus 24-én Szócska Miklós Szegeden. A betegellátás színvonalát és az egészségügyi dolgozók munkakörülményeit javító fejlesztésekhez nyújtott támogatások összege megközelíti a 60 milliárd forintot.

Hamarosan felállhat a minőségügyi szakfőorvosi és szakterületi vezetői hálózat, amely az egészségügyi tevékenység minőségének értékeléséért, fejlesztéséért és a betegbiztonság szempontjainak érvényesítéséért felel majd. A nyugat-európai törekvésekkel összhangban van a kormány által indított Semmelweis-terv, amely a betegségek megelőzését helyezte középpontba.

A szóvivő hozzáfűzte azt is, a kormány régi adósságát törleszti azzal, hogy hozzákezdett az egészségügyi ellátórendszer strukturális átalakításához, mégpedig azért, hogy emelje az ellátás színvonalát, és hogy hatékonyabb, költségtakarékosabb, hosszan fenntartható legyen az intézményrendszer. A kabinet célja az, hogy a lakóhelyétől függetlenül minden magyarnak közel azonos színvonalú intézményi ellátás legyen elérhető – mondta Giró-Szász András.

Jövőre folytatódik a béremelés

Szócska Miklós szerdán elmondta: az egészségügyben végrehajtott béremelésnek jövőre lesz folytatása. Hozzátette, bízik benne, hogy a béremelés beindítása – amelynek jövőre lesz folytatása – olyan üzenet, hogy a nehéz helyzetben lévő egészségügyi dolgozók érzik, ki kell tartaniuk, mert a társadalomnak nagy szüksége van rájuk. Hozzáfűzte: az, hogy jobb infrastrukturális körülmények között és jobb eszközökkel tudnak a betegeken segíteni, szintén erősíti az orvosokban, a szakdolgozókban, a betegágyak mellett tevékenykedőkben a küldetéstudatot.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint önmagában kevés, hogy a kormány 14 százalékkal növeli az egészségügyi alapellátás alapfinanszírozását, a háziorvosi kassza összegét legalább a duplájára kellene emelni ahhoz, hogy megoldják az alapellátás helyzetét – mondta Éger István, a köztestület elnöke csütörtökön az MTI-nek.

Az Országgyűlés június 18-án fogadta el azt az egészségügyi salátatörvényt, amelynek legfőbb elemeként rögzítik a dolgozók visszamenőleges, illetve beépülő béremelését. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke üdvözölte, hogy az egészségügyi alapellátásban dolgozók bérét is emelik a jövőben. Papp Magor szerint az egészségügyi dolgozók bérrendezése paradigmaváltás kezdetét jelentheti.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

Meglepő, de nem a téli sötétségben nő az öngyilkosságok száma

Mennyire határozza meg boldogságunkat a fény és miért veszélyesek a legújabb fényforrások?

Ficsor Benedek

Mácsai Pál: Semmi misztikus, játszani mindenki tud

Az Örkény alapító igazgatója a színházról, a Terápiáról, bulvárról, békülő szekértáborokról és a színház mély erkölcsösségéről. Interjú.

Szécsi Noémi

Feltárul Szabó Magda eddig kevésbé ismert szenvedélyes oldala

Az írónő szerelmei, avagy zavarba ejtő naplórészletek a kálvinista nagyasszony életéből.

Pintér Bence

„Öröm minden zsidónak”, vagy a nemzetközi jog semmibevétele?

Vélemények a Jeruzsálemmel kapcsolatos, múlt heti Trump-bejelentésről.