Több mint tízezer tévé képe mehet el húsvétvasárnap

MTI

2018. március 29., csütörtök 18:10, frissítve: csütörtök 21:15

Az analóg kábeltévézés megszűnésére hívta fel a figyelmet egy szolgáltató esetében csütörtökön a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), mivel a Magyar Telekom április 1-jén 145 településen, 14 ezer háztartásban megszünteti a lehetőséget, és több digitális tévécsomag-szolgáltatást is kivezet.

A szolgáltató a kapcsolódó szerződéseket március végi hatállyal felmondta, az előfizetőknek más, digitális kábeltévécsomagot, illetve úgynevezett IPTV-szolgáltatást kínált fel.

Az NMHH az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az érintettek előtt három fő lehetőség áll, ha továbbra is tévéznének: maradnak az eddigi szolgáltatónál, és az ajánlatok közül választva digitális tévézésre vagy IPTV-zésre váltanak, illetve dönthetnek úgy is, hogy átszerződnek egy másik szolgáltatóhoz, ha van a lakóhelyükön.

A piaci trendeket jelzi, hogy a kábelszolgáltatókon keresztül televíziószolgáltatásra szerződött fogyasztók háromnegyede már digitális kábeltévé- vagy IPTV-előfizetést használ – írták.

A médiahatóság közölte: kiemelt figyelemmel kíséri a televíziószolgáltatók eljárásának jogszerűségét a digitális átállás során, így a Magyar Telekom tavaszi tevékenységét is.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Azt javasolja, hogy az előfizetők váltás előtt alaposan ismerjék meg a felajánlott új konstrukciókat, valamint tájékozódjanak arról, van-e a lakóhelyükön más szolgáltató, amelyik az igényeiknek esetleg jobban megfelel (ha nincs, akkor akár szolgáltatás nélkül is maradhat a fogyasztó).

Ha az előfizetők a felmondáskor vagy új szerződés megkötésekor esetleg jogsértést tapasztalnak a szolgáltatónál, akkor az NMHH-hoz fordulhatnak – áll a közleményben.

Hozzátették, noha a digitális átállás számos előnnyel jár, érhetik hátrányok is az előfizetőket: elképzelhető, hogy ugyanazért az előfizetési díjért kevesebb csatorna közül választhatnak majd, ugyanannyi csatornáért többet kell fizetniük, vagy ha több készüléken szeretnének tévézni, akkor a digitális vételhez több médiakonverterre (set-top boxra) lesz szükségük, ám a szolgáltatók csak az elsőt szokták díjmentesen adni.

Ha az előfizetőnek digitális kábeltévé-szolgáltatás vételére alkalmas televíziókészüléke van, akkor nincs szükség médiakonverterre a digitális csomagokhoz; csak be kell hangolni az új digitális csatornákat. Az IPTV-szolgáltatáshoz viszont külön technikai berendezés kell – a „sima”, digitális csomagokhoz használt set-top box nem feltétlenül jó erre –, de mind a hagyományos, mind a modern tévékészülékek alkalmassá tehetők a vételre.

Hagyományos képcsöves készülékhez kell a médiakonverter – analóg-digitális jelátalakító –, ha digitális előfizetést választ az előfizető. Ezt a szolgáltató biztosítja, és el is végzi a szükséges szerelést, de bizonyos technológiák – például vezeték nélküli kapcsolat – esetén díjat kér érte. Ráadásul ha az előfizető több tévékészüléket használ egyszerre, akkor minden hagyományos készülékhez – és IPTV-szolgáltatás választása esetén az IPTV-adás vételéhez modern televíziókészülékek esetében is – külön-külön médiakonverter kell, és a Telekom jelenleg csak egyet ad át ingyen. További konverterekhez külön bérleti díjat kér, és a felvételopció használatáért is külön kell fizetni.

Ha valaki úgy dönt, hogy kábeltévés előfizetés helyett ezentúl közvetlen földfelszíni vétellel kíván televíziózni, akkor is szüksége lesz médiakonverterre, mert Magyarország az uniós előírásoknak megfelelően 2013-ban átállt a digitális földfelszíni televíziózásra.

Ha a digitális csomagok közül az előfizető a kódolatlan digitális kábeldíjcsomagot választja, akkor – a Telekom honlapján olvasható tájékoztató szerint – a szolgáltatás havi díja és csatornakínálata változatlan marad. Érdemes azonban minden esetben alaposan áttanulmányozni a feltételeket, hogy a korábbi analóghoz képest az új csomagban valóban ne legyen kevesebb csatorna a váltás után – írták.

Kitértek arra: ha valaki IPTV-szolgáltatás előfizetésén gondolkodik, és egy csomagban más szolgáltatásokat is igénybe vesz, akkor az utóbbiakra vonatkozó Telekom-kedvezmény mértéke megmarad. Ha a fogyasztó önálló szolgáltatásként fizetné elő az IPTV-t, akkor érdemes mérlegelni, hogy valószínűleg magasabb lesz az előfizetési díj, de szélesebb az elérhető csatornakínálat, a szolgáltatás is bővül. A szolgáltató a korábban használt set-top boxok leadásához nem ragaszkodik, de azok bármely ügyfélszolgálati ponton ott hagyhatók.

A hatóság arra is felhívta a figyelmet: mivel a szerződés felmondását a Telekom kezdeményezte, az előfizetőknek akkor sem kell visszafizetniük a kábeltévé-előfizetésre kapott kedvezményeket, ha nem maradnak a szolgáltatónál. Ha viszont egy csomagban fizettek elő a kábeltévére és egyéb szolgáltatásokra, s a többi csomagelemet megtartják, akkor – a kábeltévé-szerződés felmondása miatt – ez utóbbiak havidíj-kedvezménye csökkenhet vagy akár meg is szűnhet. Érdemes erről tájékozódni a szolgáltató honlapján.

A közlemény szerint arról, hogy a hírközlési előfizetőknek milyen jogaik vannak általánosságban szerződéskötéskor, -módosításkor, bővebben az NMHH korábbi közleményeiből, illetve a média- és hírközlési biztos oldalán lehet tájékozódni.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.