Tovább titkolózik és menekül a CÖF

Vég Márton

Vég Márton

2017. október 5., csütörtök 12:44, frissítve: csütörtök 15:25

Sem a Magyar Nemzet, sem a Hír TV nem mehetett be a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) csütörtök reggeli, a Hotel Benczúrban tartott sajtótájékoztatójára. Bár előzetesen regisztráltunk a MTI által is meghirdetett eseményre, mégis e-mailben azt közölték: „A meghívottak között Önök nem szerepelnek, ezért helyszíni megjelenésüket nem igényeljük.”

Ennek ellenére elmentünk az eseményre, a helyszínen azonban szintén akadályokba ütköztünk ismeretlen biztonsági emberek és a CÖF sajtós munkatársa személyében. Utóbbi sajnálatát fejezte ki, hogy nem mehetünk be. A sajtótájékoztatóra a közmédia, az Echo TV és a Magyar Idők munkatársai mehettek be. Az esemény után sem Fricz Tamás, a CÖF egyik alapítója, sem ifj. Lomnici Zoltán szóvivő nem indokolta meg, hogy miért nem vehetett részt a tájékoztatón a Magyar Nemzet és a Hír TV. Közölték, hogy nem nyilatkoznak, majd elhagyták az épületet. 

A kormányközeli „civilek” tartózkodása a sajtótól nem új keletű. A hét elején is kerestük őket, hogy adjanak tájékoztatást arról, mire költötte a CÖF-CÖKA az állami tulajdonú Magyar Villamos Művektől kapott bő félmilliárd forintos támogatást. Az alapítvány hétfői kommünikéjében mindössze annyit közölt, hogy a támogatásból politikai plakátolásra egy fillért sem használtak fel, illetve hogy az MVM a CÖF-CÖKA révén „a magyar civilek világát segíti a közjó érvényesítéséhez és a közösségek összefogásához, valamint a közhasznúság elvének erősítésére szolgál”. Arra viszont, hogy akkor mire ment el a pénz, illetve a korábbi plakátjaikat miből fizették, nem válaszoltak. Ifjabb Lomnici Zoltán megkeresésünkre hétfőn annyit mondott, hogy nem kíván nyilatkozni, mert lapunkat „a Jobbik képviselőjének tartja”.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

 

A CÖF-CÖKA vezetősége egyébként épp a jobbikos Szávay István vasárnapi szavaira reagált, aki azt mondta: biztosak abban, hogy a tavaly téli „bohócos”, a Jobbikot és Vona Gábor pártelnököt lejáratni hivatott plakátkampány finanszírozására kapta a szervezet az összeget. Az MVM-nek egyébként két héten belül ki kell kiadnia, hogy mire adták a több mint félmilliárd forintot.

Az MTI tudósításából egyébként kiderült, hogy a zárt körű sajtótájékoztatón a CÖKA petícióban szólította fel az Európai Parlament petíciós bizottságát annak kivizsgálására, hogy mely uniós intézmény és vezető felelős a földközi-tengeri humanitárius katasztrófáért. „Úgy tűnik, az európai vezetők nem akarják elősegíteni a hatékony határvédelmet, miközben tárgyaltak az Európába évi egymillió migráns letelepítését szorgalmazó Soros Györggyel” – tartalmazza a petíció.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Richárd

Titkos kommunikációs stratégia oldalanként 450 ezerért Cegléden

A város fideszes önkormányzata hivatalosan üzleti érdekből rejtegeti méregdrága tervét.

Tompos Ádám, Schuszter Csaba

„Jelentsen fel, úgysem fog történni semmi”

A Központi Nyomozó Főügyészség előtt a fideszes „jelölt” karácsonyi csomagjának ügye.

Majláth Ronald

Szélesedő szakadék, és egy elveszett nemzedék

Egyre nehezebb tapasztalatlan fiatalként boldogulni a globalizált világban.

Pallagi Marianna

Aggódnak a magyarok, amiért ukrán katonákat telepítenének Kárpátaljára

A helyi magyarok úgy vélik, hogy a nacionalisták után a frontot megjárt harcosok is célba vennék őket.