Továbbra sem találják a milliárdos tanterem-felújítások felelősét

MN

2017. szeptember 29., péntek 06:57, frissítve: péntek 07:30

Három év után sincs gyanúsítottja az Öveges Programmal kapcsolatban indított nyomozásnak, a 14 milliárd forintos tanterem-felújítások során elkövetett visszaélések felelőseit 2014 óta nem találja se az ügyészség, se a Nemzeti Adó- és Vámhivatal – írja a Népszava

A lap megjegyzi, a Legfőbb Ügyészség tájékoztatása szerint a tantermek uniós támogatású fejlesztései ügyében 2014. június óta nyomoznak költségvetési csalás gyanújával, sőt az EU csalás elleni hivatala, az OLAF tavaly szeptemberi javaslata alapján már különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt. Az ügyet a NAV Bűnügyi Főigazgatósága viszi, gyanúsítotti kihallgatásra eddig nem került sor. Az adóhatóság a nyomozás érdekeire való tekintettel nem árult el információt.

A Népszava emlékeztet, a Hadházy Ákos LMP-s képviselő feljelentése nyomán ismertté vált ügy egyike azoknak a lezáratlan nyomozásoknak, amelyeket uniós források észszerűtlen, törvénysértő felhasználása miatt indítottak, de a felelőseit sosem tudták megtalálni. Az LMP-s politikus két szekszárdi tanterem felújítását találta gyanúsnak, mivel a támogatás jó részét nem a kijelölt dolgokra költötték.

 

A szerkesztő ajánlja

Szabó Zsolt

Félig üres korsó: egyelőre nem lesz csendes a bulinegyed

Érvénytelen lett a helyi népszavazás a bulinegyedről, az egész VII. kerületben 43 520 ember szavazhatott. Riport.

MN

Az én Jókaim – 193 éve született a „nagy magyar mesemondó”

A nagy elbeszélőre emlékezve arra kértük szerzőinket, meséljenek nekünk egy flekk Jókait.

Pethő Tibor

„Párttitkárok soha nem határozhatják meg az anyaszentegyház magatartását”

Az év elején mutatták be a Bulányi György piarista papról és a Bokor közösségről szóló dokumentumfilmet.

Vékony Zsolt

Egy szemérmes és roppant energikus ember – hetvenéves Cserhalmi György

Bár az utóbbi években több lesújtó dologgal is szembe kellett néznie, továbbra is kiemelkedő ikonja a magyar színjátszásnak.