Tulajdonosi jogot sértett az LMP

KA

2012. augusztus 7., kedd 15:28, frissítve: kedd 15:34

A tulajdonosi jog is sérült az LMP júliusi demonstrációján, amelyet a Közgép Zrt. budapesti központja előtt tartott – derült ki Szabó Máté, az alapvető jogok országgyűlési biztosának keddi közleményéből. Az ökopárt tiltakozása kapcsán Rogán Antal korábban úgy fogalmazott, a párt politikusai perverz vonzalmat éreznek a láncok és a bilincsek iránt.

A gyülekezési és a tulajdonosi jog is sérült a Lehet Más a Politikának (LMP) a Közgép Zrt. budapesti központjában tartott júliusi demonstrációján – állapította meg Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa. Az ombudsman hivatalból, soron kívül vizsgálta a demonstrációval kapcsolatos rendőri intézkedést. Szabó szerint az LMP aktivistái azzal, hogy magánterületen, a tulajdonos beleegyezése nélkül, sőt kimondott tiltása ellenére demonstráltak, megsértették tulajdonosi jogait, ebből fakadóan demonstrációjuk mások jogainak és szabadságának sérelmével járt, a rendőrségnek a rendezvényt fel kellett oszlatnia.

Az alapjogi biztos ugyanakkor úgy látja, a rendőrség eljárásában is volt visszás elem, ugyanis ahelyett, hogy a feloszlatást indokoló tényeket közölte volna, arra hivatkozott, hogy a résztvevők szabálysértést követnek el, emiatt történt intézkedés. A rendezvény feloszlatását megelőző rendőrségi felszólításkor nem hangzott el, milyen rendőri intézkedést (a rendezvény feloszlatása) foganatosítanak, illetve annak mi az indoka (mások jogai és szabadságának sérelme). Az ombudsman ugyanakkor rámutatott: az elmúlt években összességében „jelentősen és előnyére változott a rendőrség gyülekezésekkel kapcsolatos tömegkezelési gyakorlata”.

Kettőtől nyolc évet is kaphatnak

Mint arról az MNO korábban beszámolt, Futó Barnabás, a Közgép jogi képviselője július 11-én úgy fogalmazott: feljelentést tesznek magánlaksértés, személyi szabadság megsértése és közérdekű üzem megzavarása miatt. Utóbbi kapcsán elmondta: büntetési tétele, mivel csoportosan követték el, kettőtől nyolc évig terjed. Mivel a rendőri intézkedésnek is ellenszegültek, ezt alighanem a bíróság is súlyosbító körülményként fogja tekinteni.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szerint az LMP-s képviselők „perverz vonzalmat” éreznek a láncok és a bilincsek iránt, ugyanakkor az ellenzéki párt szerdai demonstrációja nem „felnőttfilmforgatás” helyszíne, hanem munkahely, és az ott dolgozókat a legkevésbé sem érdekli az LMP lánccsörgetése.

Boros Bánk Levente az MNO-nak akkor elmondta: nem ez az első eset, hogy az LMP hasonló eszközökhöz nyúl, korábban egyszer már az Országház kapujához láncolták magukat egy akciójuk során, amelynek szintén a rendőrség vetett véget.

Nem új keletű az LMP oligarcházása sem. Karácsony Gergely még június elején kaphatott választ Orbán Viktortól, amelyben a miniszterelnök kifejtette, hogy az ellenzéki politikus „lényegében állandóan külföldi cégek érdekében szólal fel itt, a magyar parlamentben”. Karácsony május első felében is a témában faggatta a kormányfőt, aki akkor úgy fogalmazott: a nemzeti együttműködés rendszerében nagytőkések vannak, oligarchák azonban nincsenek, és nem is lesznek.

Forrás: MTI, MNO

A szerkesztő ajánlja

Kuthi Áron

Nincs pénz a magyar múlt megmentésére

Nem csak templomokból áll az épített örökség a Kárpát-medencében. A megőrzésre a végtelen mennyiségű pénz is kevés volna.

Koncz Tamás

Méregdrága nyári elittábor a kormánytagok gyerekeinek

Kerényi Imre miniszterek trónörököseit várja a vörösberényi kolostorba, hogy ott körtáncot lejtsenek, és római stílusú hadi bemutatót tartsanak.

Vég Márton

Az Iraki Kurdisztánból származó negyvenéves Ismael jól érzi magát Magyarországon

A vámosszabadi befogadóállomáson élő férfi egy kicsit beszél magyarul, és nem akar továbbutazni Németország felé. Riport.

Pethő Tibor

Jolika, az ÁVH keblein nevelkedett, gépírónőből lett belügyes nagyasszony

Császárné Lábass Jolán jelképpé nemesült. A képmutatás, a szembenézés kudarcának jelképévé.