Új teóriát robbantott a kopaszokról a Kossuth riportere

Földi Bence

Földi Bence

2016. február 25., csütörtök 16:54, frissítve: csütörtök 19:42

Jelmezkölcsönzőből bármit lehet kölcsönözni, ezért nem bizonyít semmit a Fradi Security-mellényt viselő emberekről készült fénykép a Kossuth rádió riportere szerint.

Tordai Bence, a Párbeszéd Magyarországért szóvivője volt a Kossuth rádió 180 perc című műsorának vendége csütörtök reggel. Több témát is érintettek, a kormány népszavazási kezdeményezése kapcsán viszont Tordai arról kezdett beszélni a stúdióban, hogy mi történt kedden a Nemzeti Választási Irodánál, kiemelve, hogy „Fidesz közeli bűnözők, kopasz verőlegények” akadályozták az MSZP népszavazási kezdeményezésének leadását.

Amikor a riporter elkezdett akadékoskodni, hogy honnan gondolja, hogy Fidesz-közeli verőlegényekről van szó, Tordai úgy reagált, hogy a sajtóban megjelentek szerint a férfiak a Kubatov Gábor pártigazgatóhoz köthető Fradi Security emberei. Ekkor hangzott el az alábbi részlet (07.28:50-től itt):

Riporter: Az Ön által említett cég, vállalkozás ezt cáfolta határozottan.

Tordai: Hát fényképek pedig az ő egyenruhájukban mutatják ezeket az úriembereket, amint éppen szolgálatot teljesítenek egy Fradi-meccsen. Úgyhogy erről lehet vitatkozni, de nem érdemes.

Riporter: De hát akár jelmezkölcsönzőből is lehet bármit vásárolni, akár Ön is vásárolhat bármilyen jelmezt.

Tordai: És kimegyek biztosítani egy Fradi-meccsre? Azért ez elég életszerűtlen.

Riporter: Nem ezt mondtam, csak hogy egy kép nem bizonyít semmit.

Kerestük az ügyben a Fradi Securityt 50 százalékban tulajdonló Ferencvárost, a klubtól azt kérdeztük, kerülhettek-e jelmezkölcsönzőbe a mellényekből. A Fradi ezt válaszolta: „Az FTC az ügyben már kedden 16.37 órakor nyilvánosságra hozta az álláspontját az MTI OS-ben közzétett sajtóközleményével.” Akkor egyébként a klub azt közölte az NVI-nél megjelent férfiakról, hogy „A sajtóban felmerült legfrissebb találgatásokra reagálva az FTC határozottan kijelenti, hogy nem a Fradi Security Kft., nem a klub munkavállalói.”

Felülről diktált kommunikációs taktika

Sikerült elérnünk Tordai Bencét, a PM szóvivőjét, aki válaszában leszögezte: a Párbeszéd Magyarországért és a figyelmes rádióhallgatók, tévénézők tapasztalatai szerint is az úgynevezett közmédia régóta a Fidesz szócsöveként működik.

„A legkevésbé sem lepett meg, hogy amikor elmondtam, a Fidesz érdekében Fidesz közeli verőlegények akadályozták meg, hogy egy, az Orbán-kormánynak kellemetlen népszavazás megvalósulhasson, a Kossuth rádióban ezt képtelen érvekkel próbálták cáfolni. Tegyük hozzá, hogy ez valószínűleg nem az egyébként korrekt riporter kósza ötlete, hanem egy tudatos, felülről diktált kommunikációs taktika része lehet”

– közölte Tordai, aki szerint a következtetések levonását mindenki maga is megteheti. Mindenki eldöntheti a szóvivő szerint az interneten elérhető képek alapján, „melyik elmélet a valószínűbb: a jelmezkölcsönzős felvetés vagy az, hogy a több képen a Fradi Security egyenruháját viselő, munkáltatóként a Facebookon a Fradi Securityt megnevező, a Fradi-szurkolók szerint is a biztonsági cégnek dolgozó emberek valóban a Fidesz-pártigazgató, Kubatov Gábor emberei”.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Tordai úgy véli, ha utóbbi igaz, „akkor Kubatov pártigazgatón keresztül egyértelmű kapcsolat van Orbán Viktor és a Fidesz, valamint a büntetett előéletű, szélsőjobboldali nézeteket valló, kopasz, kigyúrt alakok között, akik megakadályozták egy népszavazás kezdeményezését, és ezzel több feljelentés szerint is bűncselekményt követtek el.”

A szerkesztő ajánlja

Hutter Marianna

Az első Orbán-kormány jelölte Zaid Naffát a tiszteletbeli konzuli posztra

A jordán üzletember már abban az időszakban is elbukott a magyar állampolgársághoz szükséges nemzetbiztonsági átvilágításon.