A kormány titkolta, de kiderült: újabb uniós bizottság vizsgálódik Budapesten

MN

2018. február 13., kedd 12:16, frissítve: kedd 15:32

Hétfőn egy újabb uniós delegáció, az Európai Parlament nőjogi és esélyegyenlőségi bizottságának tagjai érkeztek Budapestre. A látogatásról a magyar kormány nem számolt be.

A Zoom.hu azt írja, hogy – bár a látogatás nem számít rendkívülinek – a kormánynak feltesznek majd néhány kínos kérdést: a portál úgy tudja, a delegáció kifejezetten rákérdez majd arra, miért nem ratifikálta az Országgyűlés az isztambuli egyezményt, amelyet 2014-ben írtunk alá. A választ magas szintű kormánytagoktól várják, kedd este az EP-képviselők a hivatalos program szerint Novák Katalin család- és ifjúságügyi államtitkárral, a Fidesz alelnökével és Völner Pállal, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkárával vacsoráznak.

Mint írják, a delegáció háromtagú: vezetője a német Maria Noichl, aki a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének (S&D) tagjaként ül az Európai Parlamentben. Vele együtt érkezett a szintén német Terry Reintke, a Zöldek képviselőcsoportjától, valamint az osztrák Angelika Mlinar (ALDE frakció), aki nemrég közös sajtótájékoztatót tartott Bécsben Fekete-Győr Andrással, a Momentum elnökével. A delegációt a tervek szerint két magyar EP-képviselő, Morvai Krisztina és Járóka Lívia is kíséri majd. Sok olyan civil szervezettel is találkoznak, amelyek az utóbbi években a kormány propagandájának célkeresztjébe kerültek. De a portál szerint a társadalmi nemek tanulmányának kérdése is téma lesz, ami gender studies-ként régóta szúrja a kormány szemét.

A látogatás során sok programra kerül sor, a lapunkhoz is eljutott programterv szerint találkoznak majd mások mellett

  • Székely Lászlóval, az alapvető jogok biztosával,
  • Hoffmann Rózsa volt oktatási államtitkárral,
  • Mészáros Árpád nemzetközi és Európai Uniós ügyekért felelős helyettes államtitkárral,
  • Honecz Ágnessel, az Egyenlő Bánásmód Hatóság elnökével,
  • Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkárral,
  • Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkárral
  • és Fűrész Tündével, a bölcsődei rendszer átalakításáért felelős miniszteri biztossal.

A delegáció szerdáig lesz Magyarországon.

A szerkesztő ajánlja

Majláth Ronald

Szélesedő szakadék, és egy elveszett nemzedék

Egyre nehezebb tapasztalatlan fiatalként boldogulni a globalizált világban.

Pallagi Marianna

Aggódnak a magyarok, amiért ukrán katonákat telepítenének Kárpátaljára

A helyi magyarok úgy vélik, hogy a nacionalisták után a frontot megjárt harcosok is célba vennék őket.

Tölgyesi Gábor

Meggyógyítani a törött szárnyú lelkeket – interjú Vásáry Tamással

A zongoraművész, karmester Cziffra Györgyről, a zenén túli jótékonysági koncertjéről és a kalandos hangversenyekről.

Lázár Fruzsina

Mennyit ér ma egy emberélet?

Ismeretségen vagy a jó szerencsén múlik az életben maradás, ha valaki gyors egészségügyi ellátásra szorul?