Újra kell szavazni Zuglóban

KG

2014. október 17., péntek 16:20

A helyi választási bizottság (hvb) megsemmisítette a 3-as számú egyéni választókerület egyéni képviselő- és polgármester-választási eredményét Zuglóban és november 9-ére megismételt választást tűzött ki – derül ki a XIV. kerületi önkormányzat honlapján közzétett határozatból. A döntés miatt Karácsony Gergely, az Együtt-PM zuglói polgármesterjelöltje nem kapta meg polgármesteri kinevezéséről szóló dokumentumot.

Az egyéni panasz nyomán eljáró testület a döntés indoklásában azt írta: a kifogás tartalmazza, hogy a 13-as számú szavazókör jegyzőkönyve szerint a szavazókörben 501 választópolgár jelent meg, ehhez a képest az urnában 511 darab, a polgármesterjelöltekre leadott szavazatot találtak, az egyéni képviselőjelöltekről döntő lapokból viszont tízzel kevesebbet.

A 13-as és a 14-es szavazókörökben a szavazóköri jegyzőkönyvekkel igazoltan a választópolgárok közül legalább 10 nem kapta meg a helyi önkormányzati képviselőket felsoroló szavazólapot, míg a polgármesterekre leadott szavazólapokból legalább tízen több szavazólapot kaptak – tették hozzá.

Közel száz eredményt támadtak meg
A vasárnapi önkormányzati és nemzetiségi választás 96 eredményét támadták meg csütörtök délig.

Karácsony Gergely, az Együtt–PM zuglói polgármesterjelöltje a döntés miatt nem kapta meg polgármesteri kinevezéséről szóló dokumentumot a kerületi jegyzőtől – erről a politikus számolt be az MTI-nek pénteken.

A politikus azt mondta, abszurdnak tartja az eredmény megsemmisítéséről szóló hvb döntést, ezért az ügyben Fővárosi Választási Bizottsághoz fordulnak. Hozzátette, a helyi választási bizottság javaslatát a Fidesz valamint az önkormányzat delegáltjai támogatták, ezért a testületben szavazategyenlőség alakult ki, végül annak elnöke döntött arról, hogy megsemmisítik az egyéni választókerületi eredményt.

Arra külön kitért, hogy a beadványban nem a polgármester-választás eredményét támadták meg ezért ő Zugló polgármesterének tekinti magát.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Tompos Ádám, Schuszter Csaba

Hazánk riasztó mértékű kettéosztottságáról mesél országszerte a tűzifa

A politikusok tulajdonképpen azzal büszkélkednek, hogy a hozzájuk tartozó falvakban mennyi szegény ember él.

Hutter Marianna

Az első Orbán-kormány jelölte Zaid Naffát a tiszteletbeli konzuli posztra

A jordán üzletember már abban az időszakban is elbukott a magyar állampolgársághoz szükséges nemzetbiztonsági átvilágításon.