Vidéki jelentkező az Egyesült Államok pénzére

2017. november 23., csütörtök 05:39, frissítve: csütörtök 10:44

Politikai lap? Egy sem érkezik. Azt nem viszik, csak a bulvárt – tudtuk meg a Nógrád megyei Galgaguta cserépkályhával fűtött postahivatalában, amikor egy Nógrád Megyei Hírlapot vásároltunk. A 600 lelkes faluban csak itt lehet újsághoz jutni. Többi között az ilyen településeket célozza meg a „Nyomtass te is!” kezdeményezésével az eDemokrácia Műhely Egyesület, amely az A4-es formátumú lapjával a kormánytól független lapok és portálok híreiből válogatva készít „szamizdat” újságot. Ezt támogató magánszemélyek segítségével sokszorosítják, terjesztik.

Míg az egyesületi elnököt és társait várjuk, belelapozunk az immár Mészáros Lőrinc tulajdonában álló Nógrádi Hírlapba. Igazodva a kiadó többi lapjához, több oldalról is Soros György köszön vissza ránk. Egy helybeli ettől függetlenül azt mondja, ha Soros György szembejönne vele, alighanem elmenne mellette. A kormány által Sorosnak tulajdonított tervről azonban nem akar beszélgetni, inkább elteker a biciklijével.

 
L. László János elmondta, Tótkomlóson három értelmiségi az egész települést ellátja újsággal
 

Amikor a galgagutaiak a kezükbe vették az egyesület szamizdat lapját, kevesek kezdték azonnal forgatni, inkább elsüllyesztették a táskájukban. Hasonlóan a biciklis férfihoz, politikáról sem szívesen beszéltek. A híradókat persze igyekeznek követni a helyiek. – Az ötórai híradót mindig megnézem az egyesen. Sajnos egyfolytában azt hallom, Soros György, nagyon unalmas. A hirdetőtábla is pont előttünk van kirakva – így egy helyi férfi az ábécé előtt, aki aztán szatyrába gyűri a lapot. Ebben a labdarúgó-válogatott luxemburgi veresége a vezető anyag, de szó esik benne a Pest megyei Perbálon migránsnak nézett külföldi egyetemistákról vagy éppen a paksi atomerőmű-beruházásról. Ennek előkészületeire már elköltött az ország 37 milliárd forintot úgy, hogy még egy kapavágás sem történt.

A buszmegállóban egy nyugdíjaskorú asszony annak ellenére örül a lapnak, hogy – mint mondja – egyáltalán nem érdekli a politika. A perbáli esetről azonban hallott. Egyúttal furcsa magyarázatot ad arra, miért nézhették migránsnak a Pest megyei faluban önkénteskedőket. Szerinte azért, mert a perbáliak nem ismerik egymást. – Galgagután is annyi már az idegen, elmegyünk egymás mellett. Régen ez nem így volt – teszi hozzá, megjegyezve, hogy ő maga még egyetlen migránst sem látott.

Az eDemokrácia Műhely tagjai az ország különböző pontjaira eljutva osztják az újságukat, már 18 számon vannak túl. Általános tapasztalatuk, hogy az emberek félnek bekapcsolódni a terjesztésbe, mert akkor rögtön bélyeg kerül rájuk. A legtöbb helységben vannak támogatóik. Galgagután is akad egy segítőjük. Ezúttal nélküle kellett kiszórniuk az újságjukat.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Találkozunk viszont Lászlóval. Ő az autójából sem akar kiszállni. Nem szeretné, ha látnák a faluban, hogy a lap terjesztőivel vagy újságírókkal beszélget. Egy történettel mutat rá, mivel számolhat helyben az, aki véleményével eltér a fősodortól. Egy ismerőse ugyanis nyíltan támogatta az agrárkamarai választáson a Magosszal rivális MOSZ jelöltjét. Majd állítása szerint emiatt több vizsgálatot – köztük adóügyit – indítottak ellene. – Hiába, a megye alsó felén vagyunk, ez a sötét Nógrád, nagy a félelem – jelenti ki. A helyi boltban mindenesetre nem tart semmitől az üzletvezető. Lehetőséget adott az egyesületnek, hogy elhelyezzék a lapjukat. L. László János egyesületi elnök, újságíró már korábban beszélt a lapunknak arról, hogy volt olyan település, ahol a boltos a fideszes polgármestertől való félelmében nem engedte, hogy kitegyék az ingyenes lapjukat.

– Leraktuk az alapokat. A lapot szerkesztjük, vannak terjesztőink, a legtöbb Miskolcon. A Békés megyei Tótkomlóson például három értelmiségi az egész települést ellátja újsággal. Probléma, hogy vidéken nagy teljesítményű fénymásoló gépekre lenne szükség – sorolja L. László János. Mint mondja, indulnának az Egyesült Államok külügyminisztériumának pályázatán, amely 200 millió forinttal támogatná a független vidéki sajtót. Úgy érzi, akkor lenne jó esélyük, ha azokkal a független portálokkal közösen tudnának pályázni, amelyek egyikével-másikával már együtt is működnek.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.11.23.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.