Visszatérhetnek a felújított metrókocsik

Szabó Zsolt

Szabó Zsolt

2017. július 13., csütörtök 06:14, frissítve: csütörtök 12:56

– Már csak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) mint közlekedési hatóság engedélyére várunk, hogy újból üzembe helyezhessük a 3-as metró felújított, de az ismert ajtóhibák miatt forgalomból kivont szerelvényeit – közölte a Magyar Nemzet kérdésére Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója. Elmondta: várhatóan még e héten, fokozatosan visszaállítják az utasforgalomba az eddig engedéllyel bíró hat szerelvényt, ugyanis az orosz Metrovagonmas – minden ellenkező híreszteléssel ellentétben – kijavította a sorozatosan jelentkező hibákat.

– Kétszázezernél is több ajtónyitáson és -záráson vagyunk túl, a hatósági döntésig is folyamatosan teszteljük a járműveket. Ezek eddig rendre visszaigazolták a Metrovagonmas állítását a teljes szoftverfrissítésről, illetve arról, hogy ezáltal megszűntek a problémák, és semmi sem veszélyeztetheti az utasok biztonságát.

A metrókocsik műszaki állapota alapján akár már ma is közlekedhetnénk azokon – állította Bolla Tibor. Szerinte az NFM-ben az orosz cég által elvégzett változtatások dokumentációit vizsgálják, elemzik. Hozzátette: szerinte méltánytalanul érték támadások a BKV-t, hogy a kétoldali ajtónyílások megakadályozására „sufnituningként” építettek volna be a rendszerbe reléket, azaz elektronikus megszakítókat. Mint lapunk megtudta, ezek a műszaki alkalmazások is tárgyai a hatóság vizsgálatának. A 3-as metrón futó 37, egyenként hat kocsiból álló szerelvényből jelenleg 11 felújított van Budapesten, tehát öt még engedélyre vár, s július végéig további kettő érkezhet meg.

– Eddig összesen másfél milliárd forint az a kötbérigény, amelyet hivatalos formában is közöltünk a Metrovagonmassal a hibák miatt, amelyek a felújított járművek forgalomból való kivonásához vezettek. Az orosz fél további egy hét gondolkodási időt kért a válaszához, s várhatóan a jövő héten derül ki: a BKV által összeállított kifogásokból mit ismer el, s mit nem. Amennyiben elfogadja a teljes összeget, illetve elismerik, hogy az ő hibájukból alakult ki ez a helyzet, akkor könnyű a dolgunk, ugyanis a tételt egyszerűen levonjuk a szerződéses összegből. Viszont ha van vitatott rész, a szerződésünk értelmében arról a bíróságnak kell döntenie. Ez nem szokatlan, ilyen pereink voltak a 2-es és a 4-es metró szerelvényeit szállító francia Alstommal is – mondta a száz százalékban a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló közlekedési cég vezetője.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A BKV egyébként a szerelvények szállításának, ütemezett forgalomba helyezésének immár jelentős késése miatt július végére újabb kötbérösszeget számol fel az oroszoknak, akik június végén lényegében elismerték a felelősségüket, amikor közleményben kértek bocsánatot a budapesti metró utasaitól. A Metrovagonmas 69 milliárd forintért újítja fel, alakítja át a 37 szerelvényt, amit a főváros a kormány nyomására hitelből finanszíroz. Az első szerelvények tavaszi üzembe helyezése óta számos esetben előfordult, hogy a megállókban nemcsak az utasok, hanem az alagút felőli oldalon is kinyílt az ajtó, júniusban pedig éppen az „tette be a kaput”, hogy nem nyíltak ki az ajtók, azokat rémületükben az utasok kezdték el feszegetni. Végül a közlekedési hatóság feladatait ez évtől átvevő NFM is felszólította a BKV-t, hogy vonják ki a forgalomból a metrókocsikat.

Úgy tudjuk ahhoz, hogy a Metrovagonmas tartani tudja a vállalt kötelezettségét, s jövő nyárig mind a 222 felújított kocsit leszállítsa, az eredeti ütemterv módosítása szükséges. Az eddigi havi kettő helyett már három felújított szerelvényt kellene vonatra tenniük.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.07.13.

A szerkesztő ajánlja

Hutter Marianna

Az első Orbán-kormány jelölte Zaid Naffát a tiszteletbeli konzuli posztra

A jordán üzletember már abban az időszakban is elbukott a magyar állampolgársághoz szükséges nemzetbiztonsági átvilágításon.