Vizsgálatot kér önmaga ellen Gyurcsány Ferenc

MN

2018. február 3., szombat 10:30, frissítve: szombat 20:31

Vagyonvizsgálati eljárást kezdeményezett önmaga ellen szombat reggel a mentelmi bizottságnál Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke – derül ki a párt MTI által is idézett közleményéből.

A DK szerint Gyurcsány világossá kívánja tenni, hogy nem ő, hanem Orbán Viktor miniszterelnök rejtegeti vagyonát. „Nem az ő feleségének van temérdek földje, nem az ő apja lett dúsgazdag vállalkozó, nem az ő veje ellen folytat vizsgálatot az EU, nem az ő kebelbarátja lett gázszerelőből Magyarország egyik leggazdagabb embere. Ez Orbán világa” – fogalmaz az írás.

A közlemény szerint Gyurcsány ezzel szemben bevallotta és nyilvánosságra hozta valamennyi családtagja vagyoni helyzetét, az általa kezdeményezett vizsgálat pedig bebizonyítja, hogy a kormány és sajtója hazudik, és az igazság az ő oldalán áll.

„A DK elnöke alku helyett harcot ígér. Megjegyezzük, örömünkre szolgál, hogy a Magyar Idők főszerkesztője Gyurcsány Ferenc ma reggeli Facebook-posztját követően húsz perccel szintén vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett” – zárul a közlemény.

A vizsgálat alapját a Magyar Idők korábbi cikke képezi: a kormánypárti napilap szerint valótlan tartalmú vagyonnyilatkozatot adott le az Országgyűlésnek Gyurcsány Ferenc, ugyanis vagyonnyilatkozatában nem tüntetett fel több mint 150 millió forintot, amelyet szerintük egy osztrák bankszámlán tárol. A Magyar Idők arról írt, hogy Gyurcsány egy Schoellerbank nevű „exkluzív, magánkézben lévő pénzintézetben” tarja ezt az összeget.

A Demokratikus Koalíció akkor úgy reagált, hogy a párt elnökének 605,727 millió forintnyi értékpapír-befektetése van, amelyet vagyonnyilatkozatában pontosan fel is tüntetett. Ez értékpapírokat egy magyar és egy osztrák bank, illetve két magyar pénzügyi szolgáltató kezeli. Vagyis Gyurcsány Ferenc vagyoni helyzetét pontosan, hiánytalanul, a jogszabályi előírásoknak megfelelően tüntette fel a vagyonnyilatkozatában, hiszen a bécsi 150 millió forint a befektetések egy része – állította a DK.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.