Voltak rendőri túlkapások a déli határon

Lőrincz Tamás

2017. március 10., péntek 14:17, frissítve: szombat 10:09

Összesen 44 esetben jelentettek fel rendőröket a déli határon elkövetett túlkapások miatt 2015. szeptember 1. és 2017. március 8. között, ezekből két esetben pénzbüntetésre ítélték az elkövetőket – derült ki a Legfőbb Ügyészség Magyar Nemzetnek küldött válaszaiból. A feljelentések túlnyomó többségét elutasították, öt esetben pedig még mindig nyomoznak.

- Nem ismert egyetlen olyan menekültek sérülésével járó eset sem, amely Magyarország területén történt volna. Az ilyen jellegű, feltárt esetek Szerbia területén történtek – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőinek kétnapos tanácskozása után. Szerinte a „sajtótámadások” célja az, hogy elbizonytalanítsa a rendőröket és a katonákat.

A kormányfő mondatainak ugyanakkor némileg ellentmond a Legfőbb Ügyészség tájékoztatása. Lapunk kérdéseire ugyanis azt közölték, hogy 2015 szeptembere óta összesen 44 esetben jelentettek fel rendőröket a déli határon elkövetett túlkapások miatt, ezekből pedig két esetben – gyorsított eljárásban - pénzbüntetésre ítélték az elkövetőket. Az ügyészség válaszában nem tért ki arra, hogy pontosan mit követtek el a rendőrök, valamint arra sem, hogy hány menekülttel szemben jártak el szabálytalanul.

Vasárnap az Orvosok Határok Nélkül adataira hivatkozva több nyugati lap is arról írt, hogy a magyar rendőrök rendszeresen bántalmazzák a Magyarországra érkező menekülteket. Kutyaharapásról, verések nyomairól készült felvételeket is bemutattak, azt állítva, hogy a sérüléseket a hazai határőrök okozták. A Belügyminisztérium azonnal visszautasította és ellenőrizetlen sajtóhírnek nevezte a vádakat. Közleményükben azt állították, hogy az Európai Unió határőrizeti szerve, a Frontex külföldi tisztjei egyszer sem tapasztalták a migránsok emberi jogainak megsértését. A BM azt is kiemelte, hogy bár az ideiglenes biztonsági határzárnál a magyar rendőrség valóban alkalmaz szolgálati kutyákat, de azokon mindig szájkosár van, így harapni sem tudnak.

A Legfőbb Ügyészség tájékoztatása szerint 2015-ben öt, 2016-ban harminchat, míg 2017-ben három feljelentés érkezett a Központi Nyomozó Főügyészség Szegedi Regionális Osztályára a határ mentén, menekültek sérelmére elkövetett rendőri túlkapások miatt.

A feljelentések tárgya negyven esetben hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette, míg a további négy esetben közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntette volt. A feljelentések alapján az ügyészség negyven esetben kezdett nyomozni, két esetben elutasították a feljelentést, míg két ügyet – az illetékesség hiánya miatt - másik hatósághoz utaltak.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Az ügyészség adatai szerint harminckét ügyben szüntették meg a nyomozást, ezek közül harmincegy esetben bizonyítottság hiányára hivatkoztak, egy esetben pedig bűncselekmény hiányára. Közlésük szerint egy ügyben felfüggesztették az eljárást, öt nyomozás pedig jelenleg is folyamatban van.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a feljelentésekből tizenegyet a sértett vagy annak jogi képviselője, tizennégyet valamelyik rendőri szerv, kettőt ügyészség, ötöt az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság képviselője, egyet az Európa Tanács Kínzás Ellenes Bizottsága, kilencet az Orvosok Határok Nélkül Szervezete, egyet a Magyar Honvédség, míg szintén egyet a Szegedi Fegyház és Börtön tett.

Simon Ernő, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának szóvivője lapunknak elmondta, hogy formálisan nem feljelentést tettek a rendőrök ellen, hanem jelezték az ORFK vezetőivel folytatott rendszeres találkozók alkalmával, hogy rendőri túlkapások történtek a déli határon.

Lapunk arra is kíváncsi lett volna, hogy azok, akik ellen az eljárások indultak, határvadászképzésben vettek-e részt, vagy már korábban is a rendőrség kötelékében szolgáltak. Az ügyészség azonban nem gyűjtött erre vonatkozó adatokat.

A szerkesztő ajánlja

Hutter Marianna

Az első Orbán-kormány jelölte Zaid Naffát a tiszteletbeli konzuli posztra

A jordán üzletember már abban az időszakban is elbukott a magyar állampolgársághoz szükséges nemzetbiztonsági átvilágításon.