Vona, Dúró, Volner – itt a Jobbik jelöltlistája

MN

2018. január 26., péntek 11:54, frissítve: péntek 14:34

A Jobbik mind a 106 választókerületben indít képviselőjelöltet az április 8-ai országgyűlési választáson – írja közleményben a párt.

Vona Gábor, Mirkóczki Ádám, Dúró Dóra, Volner János és Z. Kárpát Dániel is indul egyéniben – a nyilvánosságra hozott teljes képviselői lista itt található.

„A legerősebb ellenzéki párt önállóan készül a kormányváltásra, annak ellenére is, hogy a hatalom az Állami Számvevőszéket felhasználva a törvénytelenül kiszabott 663 milliós bírsággal próbálta volna megakadályozni a parlamenti választáson való indulásunkat, de ezt a céljukat sem sikerült elérniük” – írták. Hozzátették, hogy csütörtök estig 6503 magyar ember már 101 239 783 millió forint támogatást adott a Jobbiknak a bírság kifizetésére indított gyűjtés során.

Múlt héten a Fidesz is nyilvánosságra hozta jelöltlistáját – az erről szóló összefoglalónkat itt találja.

Végrehajtási eljárás a Fidelitas ellen

„Még tavaly májusban mondta ki a Kúria egy személyiségi jogi perben, hogy az értelmesen megnyilvánulni képtelen helyi vezetőiről és botrányos »wellnessdisznóvágásáról« elhíresült Fidelitas hazugságokat terjesztett a Jobbikról egy közleményében, és kötelezte őket bocsánatkérésre” – írja közleményben a Jobbik.

HozzátesziK, hogy „a kormánypárti gittegyletnek azonban erre több, mint fél év sem volt elég”, így végrehajtási eljárást indítottak ellenük, amit a Fővárosi Törvényszék el is rendelt.

„Egy ilyen eljárás során a törvényeket be nem tartó szervezeteknek jelentős eljárási költségeket is meg kell fizetniük a sértettjeik számára, így a Fidelitas is ezt lesz most kénytelen tenni. Mivel a Jobbik minden ilyen összeget a törvénytelen ÁSZ-bírság megfizetésére fordít, örömmel üdvözöljük a Fidesz hazug csatolmányát is a Jobbik egyre bővülő adományozóinak sorában” – fűzték hozzá a közleményben.

 

 

 

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.