Vona Gábor kész bocsánatot kérni a cigányoktól és a zsidóktól

MN

2017. augusztus 14., hétfő 16:18, frissítve: hétfő 16:31

Bár a Jobbikot soha nem tartotta cigányellenes, antiszemita vagy rasszista pártnak, Vona Gábor pártelnök hajlandó bocsánatot kérni azoktól, akiket akár ő, akár más a Jobbikból megbántott. Vona az ATV.hu-nak adott interjúban beszélt a Jobbik politikájának változásáról és arról, hogy e változás motorjának saját magát tartja.

„Az tény, hogy volt néhány rossz mondat és félrecsúszott folyamat. De mi problémákat vetettünk fel, a szándékunk akkor is építő volt” – mondta a Jobbik politikusainak korábbi megnyilvánulásáról Vona, aki annak ellenére hajlandó bocsánatot kérni az érintettektől, hogy biztos benne, tőle és tőlük nem fognak „a sok hazudozás, csúsztatás, lejáratás miatt”.

Vona kitért azok elől a kérdések elől, amelyek a konkrét ügyekre vonatkoztak – pártja politikusainak korábbi szavaival és tetteivel próbálták szembesíteni –, és azt mondta: „A jelenre és a jövőre koncentrálok, és hál’ istennek ma már senki nem tartja a Jobbikot rasszista, antiszemita pártnak.”

Vona ugyanakkor nem érzi úgy, hogy a nyugdíjasoktól bocsánatot kellene kérnie, mivel a kormánypárti média állításaival ellentétben őket nem sértette meg egy Facebook-bejegyzésben. „A posztom nem az idős emberekről szólt általában, hanem a Fidesz két felhergelt nyugdíjas szimpatizánsáról. Orbán Viktornak kell bocsánatot kérnie, amiért gusztustalan módon hergeli a fideszes nyugdíjasokat” – mondta a pártelnök.

 

A szerkesztő ajánlja

Radványi Benedek

Burján Csaba: Amikor kijöttünk Phjongcshangba, korizni alig tudtam

Az aranyérmes gyorskorcsolyázót már az általános iskolában azzal cukkolták, hogy olimpiai bajnok lesz. Interjú.

B. Kovács Gergely

A magyar falu, ami kis túlzással a fél világnak készít fakanalat

Pedagógiai fenyítőeszköz, konyhai alapfelszerelés és a nemzeti minimum. Egy nógrádikum nyomában.

Szathmáry István Pál

Öt deka szerencse

Gyulai Líviusz a Székelyföldre keveredő olasz kőfaragókról, patkányinváziókról és egy befalazott motorbicikliről.

B. Molnár László

Egyre csak ömlik az állami támogatás a fociba

A taorendszer megjelenése óta csak a színvonal nem lett jobb. Kirívóan sok jut Felcsútnak.