Vona Gábor kivonul a politikából

MN

2018. április 9., hétfő 19:51, frissítve: hétfő 21:21

A pártelnökségről már vasárnap éjjel lemondott Vona Gábor, a Jobbik első embere, de hétfőn este bejelentette azt is, hogy nem indul a következő, tisztújító elnökválasztáson, és nem veszi át a parlamenti mandátumát sem. Vona ezt a Jobbik elnökségi ülése után a saját Facebook-oldalán jelentette be. 

„A 2018-as választási eredményért a Jobbik miniszterelnök-jelöltjeként egyszemélyi felelősséget vállaltam. Mivel a választási győzelem nem valósult meg, tartottam a szavam”

– írta Vona Gábor, s azt ígérte: mindent meg fog tenni azért, hogy a Jobbik közössége még erősebbé váljon, de tizenkét év után nem elnökként. Megköszönte a támogatást annak a több mint egymillió embernek, aki a pártra szavazott. Nekik azt ígérte: a Fidesz kétharmada ellenére is folytatják a küzdelmet egy biztonságos, élhető, szabad és igazságos Magyarországért.

Vona már korábban kilátásba helyezte, hogy lemond, ha nem a Jobbik nyeri a választást. Vasárnap éjjel az eredmények ismeretében fel is ajánlotta a lemondását. A jelek szerint a párton belül számítottak rá, Toroczkai László alelnök hétfőn a Facebook-oldalán azt írta: „Vona Gábor megbukott, de a Jobbik él. Ha azonban Vona Gábor úgy gondolja, hogy nem végleg bukott meg, s a lemondás is csak látszólagos lesz, azzal kivégzi a Jobbikot.”

Sneider Tamás, a párt másik alelnöke erre nyílt levelében azt üzente párttársának: a mostani helyzetben az, hogy a nyilvánosság előtt üzenget, „bajtársiatlan dolog”. Sneider szerint ma sokan csalódottak: „Hiába szavaztak közel kétszázezerrel többen a Jobbik jelöltjeire, hiába váltunk egyértelműen a legerősebb ellenzéki néppárttá, mégis sokan sírnak.” 

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Schiffer: Nem mindenki képes erre

„Minden politikusnak eljön a pillanat, amikor be kell látnia: nincs tovább. Vona Gábornak ez most jött el: tisztelet érte, nem mindenki képes erre. Embertelen támadásokat kellett elviselnie az utóbbi időszakban. A tegnapi nappal nem javultak a XXI. századi politika esélyei Magyarországon. A kép valahol egy távoli galaxisban készült” – reagált Facebook-bejegyzésben Schiffer András a Jobbik elnökének visszavonulására.

Mint írta, habár világnézetileg távol állnak egymástól, mindig kölcsönös tisztelet jellemezte a viszonyukat. Az egykori LMP-s hozzátette, hogy akkor sem tartotta Vona Gábort nácinak, amikor az általa vezetett párt amúgy vállalhatatlan módon beszélt, uszított embercsoportok ellen.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.