Vona Gábor: Orbán migránsa peep show-nak nézett egy dohányboltot

2018. január 22., hétfő 11:35, frissítve: hétfő 17:20

Társadalomra veszélyes bűnözők vannak azok között, akiket „Orbán Viktor betelepített”, vagyis, akik hivatalosan oltalmazotti státuszt kaptak Magyarországon – közölte mai rendkívüli sajtótájékoztatóján az N1 TV riportjára hivatkozva a Jobbik elnöke. Pedig a miniszterelnök néhány napja még úgy beszélt ezekről az emberekről, mint akik „illedelmesen kopogtak” az országhatáron, Pintér Sándor belügyminiszter pedig azt mondta, hogy a Terrorelhárítási Központ és a titkosszolgálat is vizsgálta őket. Ehhez képest Vona Gábor felsorolt több bűncselekményt is, amelyet – mint fogalmazott – „Orbán migránsai” követtek el: volt köztük korábbi börtönlázadó, késes rabló, olyan, aki nemi erőszakot kísérelt meg, de még olyan is, aki a peep show-nak nézte az egyik dohányboltot. A politikus külön kiemelte azt a migránst, aki miután megkapta az oltalmazotti státuszt, bűnszervezetet hozott létre, és egy embercsempész maffiát irányított.

Kitért a pártelnök a Magyar Nemzet cikkére is, miszerint a kormány ezeket a befogadottakat még itthon is szeretné tartani albérlettel. Úgy, hogy a magyar fiatalok közben külföldre menekülnek, többek között azért, mert nincsenek megfelelő lakhatási körülményeik.

Vona Gábor mindezek miatt magyarázatot követel a nemzetbiztonsági bizottság csütörtök reggeli ülésén Pintér Sándortól, a rendkívüli parlamenti napon pedig személyesen Orbán Viktortól.

A Jobbik elnöke úgy látja, „összeomlott a Fidesz hazugsággyára, összeomlott Orbán Viktor migrációs politikája”. Hiszen múlt héten derült ki, hogy a kormány, miközben 22 milliárd forintot költött bevándorlásellenes propagandára, az elmúlt három évben „titokban” összesen 2300 embert fogadott be. Akkor lebuktak, majd – Vona Gábor szerint – ismét ez történt, amikor kiderült, milyen emberekről van valójában szó. „A kormány arról is hazudott a migráció kérdésében, amiről múlt héten hazudott” – foglalta össze.

A Fidesz szerint Vona Gábor hitelessége omlott össze, mert a Jobbik elnöke "elképesztően kétszínű" a bevándorláspolitikában is.

A nagyobbik kormánypárt MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy a Jobbik elnöke szerint összeomlott a Fidesz migrációs politikája. 

A Fidesz azt írta: a Jobbik több alkalommal nyilvánvalóvá tette, hogy teljesen megbízhatatlan, nem lehet rá számítani még Magyarország védelmében sem. A kormánypárt szerint a Jobbik "Gyurcsányékkal és a szocialistákkal együtt" megakadályozta a migránsok betelepítését tiltó alkotmánymódosítást, bojkottálta a kvótáról szóló népszavazást és a "Soros-hálózattal" együtt mindvégig támadta a nemzeti konzultációt.

A közleményben hangsúlyozták, hogy Magyarország nem fogad be bevándorlókat, nem telepíti le a migránsokat, elutasítja a kötelező kvótát. Ugyanakkor – jelezték – a magyar jogrendszer által befogadott nemzetközi menekültügyi egyezményeknek az ország eleget tesz, ezért, ha a kormányban úgy látják, hogy valaki nemzetközi védelemre szorul, akkor neki átmeneti oltalmat ad Magyarország.

A Fidesz azonban elvárja a kormánytól, hogy ha vannak olyan oltalmazottak, akik elkövetnek valamit, akkor azokat utasítsák ki az országból vagy zárják börtönbe – zárul a pártközlemény.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.