Vona hazugságvizsgálós vitára hívná Orbánt

2017. augusztus 7., hétfő 18:05, frissítve: hétfő 18:19

Nyilvános, élő vitára hívja ki Orbán Viktor kormányfőt a nyugdíjkérdés ügyében Vona Gábor. A Jobbik elnöke, miniszterelnök-jelöltje ezt hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be. Pártja és a Fidesz nyugdíjasprogramjának ütköztetését úgy képzeli el, hogy Orbán Viktor és ő is hazugságvizsgálót vesz fel a vita idejére. Szerinte ez történelmi este lenne, nemcsak az idősügyi programpontok miatt, hanem azért is, mert szerinte „a kormánypárt csak hergeléssel és tiszteletlenséggel fordul a nyugdíjasok felé, és egyáltalán nem reflektál a nyugdíjasok valódi gondjaira”. 

Vona Gábor öt pontban tisztázná a helyzetet. Elsőként azt, hogy pártpolitika helyett szakmaiság legyen ebben a kérdésben. „Nyugdíjkérdésben ma nem lehet szakmai alapon vitázni, mert az erre hivatott testületek bekerültek a pártpolitika erőterébe. Ennek egyik komikus példája, hogy Orbán Viktor az elnöke az Idősek Tanácsának” – szögezte le a Jobbik elnöke. Szerinte érdemben kell vizsgálni, hogy folyamatosan csökken a nyugdíjak vásárlóértéke. Úgy vélekedett: miközben egyesek több százezres, akár milliós nyugdíjból élnek, a többség megalázóan kevés pénzből kénytelen tengetni a napjait. Vona szerint differenciált nyugdíjemelés kell, hogy akik havonta kevesebb pénzből élnek, azok nagyobb mértékben részesülhessenek az emelésből. Ráadásul az alapvető-élelmiszerek áfaterhét is jelentősen csökkentenék.

A Jobbik elnöke úgy látja, Magyarország nyugdíjrendszere 2020 után megroppanhat. Hangsúlyozta: ennek kikerülése érdekében szükség lenne elegendő számú járulékbefizetőre és arra is, hogy a befizetett járulék képes legyen fenntartani a rendszert. Továbbá tervei szerint a férfiak is dönthetnének úgy, hogy a nőkhöz hasonlóan negyven év munkaviszony után nyugdíjba mennek. „Ez már csak azért is kívánatos lenne, mert a férfiak 31 százaléka meg sem éri a nyugdíjkorhatárt” – fűzte hozzá. Vona Gábor szerint mivel „a nyugdíjasoknak is van lelkük”, meg kell teremteni számukra a „méltányos időskort”; kormányra kerülve a Jobbik kiemelten foglalkozna a demencia, az időskori közbiztonság, szórakozás és kultúra kérdésével is.

Vona Gábor bejelentésekor kitért korábbi, a kormánypártok és az Idősügyi Tanács által is élesen bírált Facebook-bejegyzésére, amelyben egy konkrét eset kapcsán Fidesz-rajongó és gyűlölködő nyugdíjasokról írt. A pártelnök szerint ők nem szavazótömegként tekintenek a nyugdíjasokra, hanem családtagokként. Leszögezte: „Nem tartozom bocsánatkéréssel, Tupó bácsit nem én hergeltem föl. Tupó bácsit Orbán Viktor hergelte föl, Tupó bácsit Orbán Viktornak kell visszafognia. Orbán Viktornak kell bocsánatot kérnie azért, mert az Idősek Tanácsa mögé bújva megpróbál folyamatosan hergelni. Orbán Viktornak kell bocsánatot kérnie a tisztességes, józanul és kulturáltan gondolkozó, viselkedni képes nyugdíjasoktól, és Orbán Viktor felelőssége az, hogy a fideszes nyugdíjasok azon törpe kisebbségét visszafogja, amely nem tud viselkedni a kormányzati hergelése nyomán.”

Azt, hogy várhatóan nemhogy hazugságvizsgálós, de másmilyen vita sem lesz a 2018-as országgyűlési választásig, a kormánypárti reakciók jelzik. „Felháborítónak tartjuk, hogy Vona Gábor hetek óta nem hajlandó bocsánatot kérni az általa megsértett nyugdíjasoktól, sőt azóta meg is ismételte a sértegetéseit. A Jobbik elnökének mai nyilatkozata is azt mutatja, hogy Vona Gábor a nyugdíjasokon gúnyolódik, de a szavazatuk azért jól jönne neki. A Jobbik már megint mást beszél és mást cselekszik, egyszerűen hiteltelen” – írta a Fidesz.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A Kormányzati Tájékoztatási Központ nevében Dömötör Csaba parlamenti államtitkár is szokatlan közleményt adott ki. Ő így reagált a kihívásra: „Vona Gábor lenézően beszélt a magyar nyugdíjasokról, ezért minden magyar nyugdíjastól bocsánatot kell kérnie. Amíg ezt nem teszi meg, addig komoly ember nem állhat szóba vele. Tudjuk, hogy a Jobbik elnöke bármit megtenne a pénzért és a hatalomért, de ettől még sem a fiatalabb, sem az idősebb generációkat nem minősítheti ilyen szavakkal. Vona Gábor egy olyan korosztályt sérteget, amely évtizedekig hátán vitte ezt az országot. Semmilyen politikai véleménykülönbség nem adhat alapot a Jobbik botrányos álláspontjára.”

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.