Vörösiszap: elkezdődött a kártérítés

2012. július 9., hétfő 20:54

Megkezdődött a vörösiszap-katasztrófában kárt szenvedett gazdálkodók kárenyhítése, eddig 10 károsultnak fizettek ki összesen csaknem 121 millió forintot – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfőn.

Petróczi Tímea elmondta: az Európai Unió hozzájárulása kellett ahhoz, hogy a magyar állam kárenyhítést fizethessen a vörösiszap-katasztrófában érintett gazdálkodóknak, és a mezőgazdaságban vagy halászatban tevékenykedőknek.

Hozzátette: a további támogatási szerződések megkötésének feltétele egy belügyminisztériumi (BM) rendelet módosítása, amellyel a támogatásra jogosultak körét kibővítenék a családi gazdálkodókra és a mezőgazdasági őstermelőkre. Ez a BM-rendelet rögzítené azt is, hogy a termelőknek korábban jövedelempótló támogatás jogcímen már kifizetett kárenyhítés és a mostani, a katasztrófa-elhárítási célelőirányzat terhére nyújtott támogatás együttes összege nem haladhatja meg a tényleges kár összegét – mondta a szóvivő.

A vidékfejlesztési tárca korábbi közlése szerint összesen 68 mezőgazdasági vállalkozó nyújtott be kárigényt a katasztrófában megsemmisült terményekre, illetve az állatállományra. A kárenyhítés azoknak a termelőknek és feldolgozóknak jár, akik anyagi kárt szenvedtek az iszapömléskor, és ezt a szakértői vélemények is alátámasztják. A kárfelmérések után megállapították, hogy közel 1,4 milliárd forintos kár érte a helyi gazdákat. A VM a katasztrófa után 350 millió forint azonnali gyorssegélyt adott az iszapömlésben kárt szenvedett mezőgazdasági termelők, élelmiszer-feldolgozók és állattartók veszteségeinek enyhítésére.

A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt – az ügyben folyó büntetőper vádirata nyolc ember halálát köti össze közvetlenül az iszapömléssel –, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált. Az ügy első tárgyalása szeptember 24-én lesz a Veszprémi Törvényszéken. A MÁV által a cég ellen indított kártérítési pert pedig a bíróság októberre halasztotta.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.