A kisvasút odafentről

2017. szeptember 22., péntek 10:24, frissítve: péntek 11:32

Esett, amikor Felcsútra látogatott az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottsága. Esett, és a felhőn, egy kicsinyke kávéházi asztal mellett ott ült Örkény István és Rejtő Jenő. Nagyokat nevettek, és ahogy nézték, mi történik odalent, egymást böködték a könyökükkel.

– Ez például szakasztott a te figurád, akkor találtál ki ilyen alakokat, ha elakadtál a cselekménnyel, és fel akartad dobni, tudom én! – mondta a delegációt terelgető, borostás Deutsch Tamás láttán asztaltársának Örkény. Lendítette is volna a könyökét, de az nem Rejtő bordái között kötött ki, hanem nekikoccant írótársa alkarjának. Rejtő is böködni készült ugyanis: ő azt érezte különösen örkényinek, hogy idejön jó messziről egy csomó ember megnézni, hogy érdemes volt-e elkölteni egy csomó pénzt egy olyan vasútra, ami nemegyszer üresen közlekedik. Erre indítanak egy különvonatot, amire nem engednek fel senkit, még az újságírókat sem, csak a nemzetközi delegáció tagjait. Egy dolog azonban beárnyékolta az abszurd és a groteszk két magyar zsenijének nevetgélését. Úgyhogy abban a pillanatban, amikor Rejtő Örkényhez fordult, Örkény pedig Rejtőhöz, egyszerre mondták ki: „Te, ezek nem fognak érteni semmit ebből az egészből”. Rejtő meg is ijedt egy pillanatra, úgyhogy rendelt még egy kört. Aztán elkezdett írni, hogy majd legyen miből kifizetnie. Örkény pedig egy ottfelejtett számla hátoldalára kezdett firkálgatni. Hátha kijön belőle egy mennyei egyperces.

Néha lepillantottak jegyzetelés közben, és csóválták a fejüket. Arra gondoltak, hogy tényleg nem értenek ezek semmit. Ott van például a delegációt vezető német asszony, Ingeborg Grässle. Jön-megy a mappájával, bekukkant a faajtós budiba és megnézi, van-e WC-papír meg WC-kefe, aztán elégedetten bólintva csukja be az ajtót. Esetleg az esernyőjével vagy a cipője sarkával megkocogtatja a peront, és a visszhangból megpróbálja kitalálni, mit spóroltak ki az alapból, de arra nem fog rájönni soha, hogy az így nyert matéria kinek a garázsbeállójában kötött ki. Nem fog soha rájönni ez az európai asszony arra sem, hogy ebben az országban nem azzal van itt a legnagyobb baj, hogy a miniszterelnök szülőfalujában hatszázmillió forintnyi uniós forrásból pöfög egy kisvonat. Még csak azzal sem, hogy erre a kisvasútra alig vált valaki jegyet. – A probléma azzal van – magyarázta Rejtő Örkénynek –, hogy az a hajdúsámsoni születésű fickó, aki azon a sötét felhőn szokott pálinkázni, ma is nyugodtan megírhatná a magáét a 6714-es személyről. – Igaz, igaz – nézett a borúsabb felleg felé Örkény, ahol valóban ott iszogatott szomorúan Tar Sándor, ő is szomorúan nézte odafentről, hogy mi történik odalent. Mesélni kezdett nekik mindenféle kelet-magyarországi vasútállomásokról, amelyek pontosan úgy néztek ki ma is – ilyen unió ide, annyi forrás oda, eltelt esztendők amoda –, mintha az ő novellái elevenednének meg. – Azokról a falvakról már nem is mondok semmit – így Tar –, ahova el sem jut már semmilyen vonat. Azt ti el sem tudjátok képzelni a kis fehér felhőiteken – vetette oda a pestieknek a hajdúsámsoni. Egészen el is szomorodtak mindannyian, amin az sem segített, hogy a mennyei kávéház pincére megérkezett a következő körrel. Csüggedten iszogattak és írogattak, amikor Örkénynek eszébe jutott valami, amin először csak elmosolyodott, de aztán úgy elkezdett hahotázva nevetni, hogy a széke megingott, és majdnem hátradőlt a jól megszokott felhőjéről.

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

– Ezek tényleg nem értik, pedig én látom idefentről – mondta Örkény, és úgy mutatta Rejtőnek és Tarnak, hogy mi is volt az egész látogatás lényege. – Tessék, a te figurád – mutogatta Deutsch Tamást az abszurd mestere a ponyva királyának. – Nézd meg, még ő sem tudja röhögés nélkül elmondani, hogy milyen gyönyörű ez a kisvasút, pedig látszik, hogy a tükör előtt gyakorolta. – Rejtő elmosolyodott, de Tar csak keserűen legyintett. – És ha észrevették volna? Történt volna attól még itt bármi? – Csend lett odafent, és rendeltek még egy kört.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.09.21.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.