A tökéletes tükör

2018. április 11., szerda 14:25, frissítve: szerda 21:20

Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban. A régi öregek még tapasztalatból tudják azt, amit a mai fiatalok már csak az ő elbeszélésükből: jelesül, hogy pontosan milyen, ha valakire azt mondják, olyan a foga, mint léckerítés búcsú idején. Éppen ezért volt idő, amikor ha a mi falunkban búcsút tartottak, és nem halt meg senki, akkor a következő héten újra jöttek az árusok és körhintások. És akkor újra lepattantak a lécek a kerítésről. Így csordogáltak az esztendők a falunkban, mint a bortól hígult, bicskától kiontott vér a sportpálya frissen nyírt gyepére. Aztán egyszer csak belecsöppent a világunkba egy idegen. Egy leszerelt légiós, aki persze bemutatkozott illedelmesen mindenkinek, amikor megvette a házát, de a rendes nevét senki sem jegyezte meg. A becenevét viszont mindenki: úgy hívták, hogy Kevlár. Egyszerű oka van ennek, és nem is titok: azért kapta ezt a nevet, mert amikor a bevetéseiről mesélt, mindig előkerült a kevlár, ez a különleges teherbírású anyag, amiből a felszerelése készült. Kevlár tehát kemény fickó volt, akinek beton volt a pofonja és acél az ökle. De ha ez nem lenne elég, az ütéseket is bírta. Csak az alkoholt nem. Két pohár pálinkától már gőzölt a feje, diónyira zsugorodott az agya. Egy dolgot nem lehetett ilyenkor megkérdezni tőle. Hogy ölt-e embert a légióban. Neki ilyenkor nem kellett az öléshez se búcsú, se léckerítés, se kisbicska. Sokszor hívtak rendőrt rá, volt, hogy a megyeieket is riasztották miatta, de általában azokat is megverte. 

Szóval amióta Kevlár a faluba költözött, azóta annyiban módosult a messziről nézve talán kicsit barbár szokásunk, hogy mindig ő volt az, aki megölt valakit. Egyfajta lokálpatrióta emberáldozat volt ez, aminek ki is alakult az évek alatt a maga már-már stilizált koreográfiája. Mindig a céllövöldést nézte ki magának. Valamiért ők idegesítették a legjobban. Talán a csavart csövű puskáik miatt, amivel nem lehetett rendesen lőni, így nem lehetett soha semmilyen többpálcás nyereményt hazavinni. Csak az egypálcás vackokat, azokat is három lövésből. 

Kevlár mindig pár pohár után battyogott oda a céllövöldéhez kevélykedni. Sose mulasztotta el elmondani, hogy légiós volt, ehhez képest ugye folyton mellélőtt, mire a céllövöldében alkalmazott nyikhajok megkérdezték tőle, hogy „hát milyen légiós volt maga, hogy ölt így embert”? Kevlár erre kirángatta a nyikhajt, és máris meglett a búcsú halottja. Hogy a holttestek hova kerültek, nem tudja senki. Beszélték, hogy a sportpálya mögötti kiserdőben ásta el őket Kevlár, meg azt is, hogy a közeli kocsma pottyantós budijába csúsztatta le a megfojtott céllövöldéseket. A rendőrök sose nyomoztak ezekben az esetekben. Ők is hallottak a kiserdőről meg a pottyantósról, úgyhogy inkább szorgosan bírságolták a búcsú ittas vezetőit. Biztos, ami biztos.

Idén viszont másképp alakult a dolog. Pedig semmi sem utalt erre. Kevlár már pont elég részeg volt, hogy bevégezze, amit falunk elvár tőle. Céllövölde is volt a búcsúban, pultja mögött egy tenyérbemászóan szemtelen legénnyel. Többen is fel akarták pofozni a nap folyamán, de úgy voltak vele, hogy majd Kevlár. Majd ő. Jött a mi légiósunk, megkapta a puskáját, ami történetesen nem volt csavart. Egy hárompálcás tükröt nézett ki magának Kevlár, az első két pálcát hibátlanul eltörte. Sokasodott a tömeg a háta mögött, várták, hogy lesz-e búcsúi halott. Kevlár célzott és lőtt – bele a tükör közepébe. Az első sorokig szálltak a szilánkok. A legény nem szólt semmit, széles vigyorral odaadta oda Kevlárnak a tükröt, aki bárgyú arccal vette át. Nézte benne magát, de nem látott semmit a díszes keretek között. Se rettentő tokáját, se őszülő haját, se a táskákat a szeme alatt. Csak a simára csiszolt lécet. Tökéletes tükör, dünnyögte magában, és hulla hátrahagyása nélkül hazacammogott. Idén halott nélkül ért véget a búcsú. Talán jövőre másképp alakul.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.04.11.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.