Falumúzeum 2047

2017. május 14., vasárnap 08:00

Hunyjuk be a szemünket, és képzeljünk el egy takaros, nádfedeles házat. Eredetileg csak egy elhagyatott viskó állt rajta, de 278 millió forintnyi uniós forrásból fölújították. Persze, az egész beruházás kijött egy húszasból, de hát mindenki tudja, hogy megy ez, pláne, ha hozzátesszük, hogy az ingatlan eredetileg a polgármester komájának unokatestvéréé volt. Ment vissza egy boríték, cserébe a koma kapott egy trafikot a polgi boltja mellett, az unokatestvér pedig bekerült a testületbe. Ő tett javaslatot arra az egyik gyűlésen, úgy 2017 körül, hogy legyen falumúzeum. Azzal indokolta, hogy őrizzék meg a jelenben megteremtett értékeinket az utókornak. Rá is bólintottak a fejesek, annyi kikötésük volt csak, hogy a projektnek még a 2018-as választás előtt el kell készülnie. El is készült, tessék hát gyönyörködni benne.

A ház udvarán neonmellényes közmunkásnak öltöztetett bábukat állítottak föl. Nem sokkal mozognak kevesebbet, mint azok, akikről mintázták őket. Mindegyikük kezében van egy söprű, az installáció készítői pedig direkt ügyeltek rá, hogy felsöprendő szemét is legyen előttük. Külön közbeszerzést írtak ki rá, végül az évszázadok óta ki tudja, miért gyűlölt szomszéd faluból hoztak földet, mondván, az a hely úgyis csak egy szemétdomb. A közmunkásoknak nincs is semmi az arcukra írva, mert igazából arcuk sincs. Sokat gondolkodtak ezen a készítők, hiszen politikailag az sem lett volna jó, ha nevetnek a bábuk, és az sem, ha sírnak. Bonyolult dolog ez, hagyjuk is.

Odabent, a takaros házban a pufók polgármester bábja várja a betérőket. Neki már volt arca: mosolygós, pirospozsgás méghozzá. Egyik kezében saját készítésű házi pálinka, másikban pedig élete büszkesége, munkája megkoronázása, településvezetői teljesítményének hiteles elismerése: egy oklevél, amely elismeri, hogy az állam megszabadította faluját attól az adósságtól, amit még ő hozott össze. Hogy ez a kompozíció kellő erővel hasson, a polgi bábujának talapzatául egy térkőből épített kis dobogót rittyentettek.

Ez a pár darab még abból a létesítményből maradt, amit valami évfordulóra és a választásokra építettek. Világszenzációról beszélünk amúgy, a falumúzeum hátsó udvarában tekinthető meg: egy olyan napóra, amelyre sose sütött a nap, mivel a főtéren álló tölgyfa árnyékában építették föl. Így aztán soha nem mutatta a pontos időt. Mivel azonban a tölgyfa ma is a helyén áll, ezért valamivel árnyékolni kellett. Elvégre akkor oda a varázslat. Ezért úgy döntöttek odafent (vagy idelent, nézőpont kérdése), hogy behurcolják a stadionból azt a háromsoros mobil lelátót, amely ugyancsak unikum a maga módján. Amikor ment a falu csapatának a szekere, akkor nem volt, úgyhogy mindenki a nyakát nyújtogatta a meccseken. Aztán amikor már tizenegy embert is alig tudott kiállítani a klub, és senki se járt ki a mérkőzésekre, addigra beszerezték a háromsoros mobil lelátót. Soha nem ült rajta senki, csak az eső áztatta el párszor. Úgyhogy egész jó állapotban van, árnyékot adni így is tud. (A csapat azóta megszűnt, úgyhogy a pályát már benőtte a gaz.)

A falumúzeum hátsó szobáját – ez volt régen a tisztaszoba – megcsinálták igazi, hamisítatlan, vidéki herbálozónak. A padlót felszedték, és ahogy az igazi herbálozókban szokott történni, eltüzelték. A földet teledobálták szeméttel, főleg csikkekkel és sörösdobozokkal. Vannak bábuk persze itt is, fiatal gyerekek ülnek hátukat a falnak támasztva, kezükben ott a zsályára szórt patkányméregből sodort cigaretta. Arcuk, ahogy a közmunkásoknak, nekik sincsen, hiszen a szemüket olyan kifejezéstelenre kellett volna festeni, hogy attól nemcsak a falumúzeumból, de az egész faluból kirohantak volna a turisták. Így is csoda, hogy végignézték ezt a tárlatot.

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Ha mindezt tényleg csukott szemmel képzeltük el, akkor azt javaslom, most ébredjünk fel, és nézzünk körül.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.05.11.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.