Jó hírek a kórházból

2018. február 8., csütörtök 20:55, frissítve: péntek 07:08

A kórházigazgató, dr. Z., csak ült az emeleti irodájában, és fogta a fejét. Régóta nem kellett már felvennie ezt a testtartást, olyan régen, hogy azt hitte, soha többé nem kell majd így, tanácstalanul, kétségbeesetten gubbasztania az íróasztala mögé bújva. Meg is próbált visszaemlékezni, hogy mikor volt utoljára ehhez hasonló, de nem jutott eszébe. Ami azért zavarta igazán dr. Z. kórházigazgatót, mert addig sem tudott másra gondolni, mint a gyomorgörcsére, az abból fakadó, kényszeredett fejfogdosásra, és hát a határidőre. A határidőre, miszerint két jó hírt kell küldenie kórházáról az Intézetfenntartó Központnak.

Eleinte statisztikákkal próbálkozott. „Ezen a héten többen születtek az osztályainkon, mint haláloztak el, kívánatos lenne, ha minden intézmény hasonló mutatókat bírna produkálni!” A Központ ezt elfogadta eleinte, de dr. Z. sokadik hasonló jelentése után jelezték, jó lenne, ha a jó hírek tálalása részletesebb lenne. Azt pedig, hogy mi lenne a kívánatos, a Központban mindenki nagyon jól tudja. Dr. Z. kórházigazgató megsértődött, és valótlanságokat kezdett írni a Központnak. Ahol aztán ügyintézőtől függően vagy kivizsgálták, vagy elfelejtették az intézményvezető kis füllentéseit. Bizony a Központban nem volt kivételezés: minden kórházat ezzel a szigorral és következetességgel figyeltek. Pontosan így.

Az egyik napi jó híre már megvolt dr. Z. kórházigazgatónak. Az utolsó pillanatban számoltak be róla a dolgozói, de ennek is örülni kell, nem igaz? Sőt: ennek kell örülni csak igazán. Mert ez mindenképpen jó hír volt a javából. Egy dolog, hogy K.-nak, a közfoglalkoztatásban alkalmazott kórházi mindenesnek sikerült megtalálnia a legolcsóbb pulykapárizsit a piacon. Háromszáz forint kilója. De erről az igazi csemegének ígérkező finomságról még számlát is tudott hozni. További csodálatos fejlemény, hogy sikerült elérni a kórházban a folyamatos áramellátást, úgyhogy működik már a szeletelő, így minden betegnek jutott egy szelet hajszálvékony, áttetsző pulykapárizsi reggelire. Ez mind remek, de az igazi jó hír a történetben az, hogy amióta dr. Z. a kórházigazgató, azóta pont most, a háromszáz forintos pulykapárizsi felszolgálásának napján fordult elő először, hogy nem panaszkodott senki a kórházi kosztra. Sem a betegek, sem a személyzet, sem a látogató rokonok.

De akárhogy vesszük, bármennyi csodás eleme is van ennek a jó hírnek, a Központ kissé zavaros útmutatása értelmében ez még mindig csak egy jó hír. Egy, nem több. És a direktíva szerint kettőt kell küldeni. Különben… Különben dr. Z. kórházigazgatónak fogalma sem volt arról, hogy mi történik, ha elmulasztja mindezt. Jönnek az ellenőrök, vizsgálódnak, belenéznek a papírokba, közlik vele bizalmaskodva, a szemüvegük felett jelentőségteljesen átpillantva, hogy „nem szép dolog ám füllenteni, dr. Z., hiszen tudja, hogy a maga neve és pecsétje áll a jelentés végén”, de igazából ennyi. Felállítani nem fogják, mert nincs senki, aki a helyére jönne. Megbüntetni sem, mert a Központ úgyis tudja, hogy a kórház fizetésképtelen, méghozzá onnan, hogy ott kozmetikázzák a költségvetési adatait. Valójában senki nem tudta, hogy igazából mekkora összegből gazdálkodnak, de dr. Z. kórházigazgató szerint körülbelül annyi pénzt költhet el az intézete, amennyiből egy horgászklub működik. Úgy saccra ennyi lehet, a többit ellopják odafent, mondta mindig dr. Z. kórházigazgató, amikor többet ivott a kelleténél az irodájában elrejtett paraszolvenciakonyakból. Ilyenkor mindig arra gondolt, hogy milyen jó is lenne inkább egy horgásztavat üzemeltetni!

Épp töltött volna magának még egy pohárral, hogy addig se a fejét fogja, mire berontott a főnővér, G. kisasszony azzal, hogy megvan a második jó hír. Sikerült kiirtani a kórházban az összes poloskát. Dr. Z. kórházigazgatónak máris fülig ért a szája, küldte azonnal a két jó hírt a Központnak. Aznap már nem is fogta a fejét többet. A horgásztóra sem gondolt. Aznap már nem.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.02.08.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.