Nemzeti bírbájk

2017. május 28., vasárnap 06:41

A honatya nagyon izzadt. Még sohasem csinált ilyet. Mármint kormánypárti képviselőként még egyszer sem interpellálta egyetlen miniszterét vagy államtitkárát sem. Persze győzködték, de az államférfi mindig ellenállt, és sosem interpellált. Miért is tette volna, elvégre ebben az országban minden olyan jól megy, maga is így tapasztalja, és el is mondja mindenkinek, akivel hajlandó szóba állni. „Az én kormányom” – mindig így kezdte mondatait, és ilyenkor egy nagyon picit, alig észrevehetően megemelte a fejét. „Hát ugyan mit kérjek számon az én kormányomon?” – kérdezgette hol kuncogva, hol göcögve, hol már-már gurgulázva, hahotázva. „Miért is csinálnék ilyen hülyeséget?” – zárta mindig szavait olyan hangerővel és olyan buta arckifejezéssel, hogy senkinek se legyen kedve vitába szállni vele.

Most azonban nem tudott mit tenni. Frakcióvezetője a kezébe nyomta az indítványt, amiből a képviselő egy árva szót nem értett. Már a címét sem tudta elolvasni, csak háromszori nekifutásra. Utolsó próbálkozása sikerrel is járt, csak hát a honatya úgy belelkesedett, hogy mindjárt hangosan ki is mondta saját előterjesztésének címét, amin aztán egy emberként nevetett egy arra tévedt diákcsoport. „Mit tesz a kormány, hogy elkerüljük a halálba száguldó beerbike-ok okozta katasztrófát?” Miután végigvonszolta tekintetét a címen, akkor vette észre, hogy az utolsó, számára teljesen érthetetlen szó oda van írva így, fonetikusan is: bírbájk. Így sem volt róla fogalma, hogy miről fog beszélni, milyen ügyet fog számonkérni az államtitkáron. Az ő kormányának képviselőjétől. Úgyhogy megint csak valami olyasmire kényszerült, amire még nem volt példa képviselősége során: átolvasta az indítványt, mielőtt az ülésteremben szólásra emelkedett volna. „Köszönöm a szót, elnök úr, tisztelt államtitkár úr, tisztelt ház! A hét végén történt infernális jelenetek kapcsán vagyok kénytelen megszólalni, szavaimat pedig eme vészjósló órán, amely ki tudja, talán éppen a huszonnegyedik, nem vezetheti más, mint az aggodalom és a féltés.”

Amikor az ülésteremben idáig jutott az olvasással, a honatya kezében megremegett kicsit a papír, de egy mély levegővétel után folytatta. Igazság szerint most ébredt csak fel igazán saját figyelme saját beadványa iránt. Ennél a résznél értette meg, hogy miért ő kapta ezt a feladatot: a katasztrófákat semelyik képviselőtársa sem tudta hatásosabban ecsetelni.

„Történt ugyanis a hét végén, hogy az úgynevezett bírbájkokon, ezeken az ördögi, több, jellemzően külföldi emberek által hajtott masinákon végtelenül szerencsétlen dolog esett: az ittas és – hangsúlyozom – külföldi turisták által hajtott szerkezetek egyikéről a fiatalok sört loccsantottak szeretett városunk frissen felújított útburkolatára. Már ez is elég kellene hogy legyen a kormányzati beavatkozásra, de később olyasmi történt, hogy az már mindennek a teteje: a kiömlött sörön megcsúsztak a bírbájkok, és egymásba rohantak. Személyi sérülés nem történt, de belegondolni is borzalmas, hogy mivel erre vonatkozó tiltás nincs, ez magyar ifjakkal és magyar leányokkal is megtörténhetett volna. Kérdésem az államtitkár úr felé tehát az, hogy mit kíván tenni a kormány, hogy elébe menjen egy esetleges bírbájkkatasztrófának.”

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Az államtitkár nem izzadt, amikor szólásra emelkedett. Begombolta a honatyáénál jóval drágább öltönyét, és magabiztosan, papír nélkül mondta válaszát. „Megnyugtatom képviselőtársamat, hogy kutatásaink szerint az ön által bírbájknak nevezett szerkezetet csak külföldiek használják, magyar ifjak szinte sosem. De ez nem akadályoz meg minket abban, hogy a nevezett szolgáltatást védőszárnyunk alá vegyük, hogy a jövőben nemzeti bírbájk néven róják városunk útjait. Ám ha ismét sört locsolnak rá a külföldiek, annak diplomáciai következményei lesznek!”

Az államtitkár dörgedelmes kormánypárti tapsviharban ült le, a honatya pedig megnyugodva fogadta el a választ. Büszke volt magára, ismét jobbá tette egy kicsit ezt a hazát.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.05.18.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.