Nemzeti Gazbizottság

2017. augusztus 17., csütörtök 12:34, frissítve: csütörtök 17:41

Igazi, posztszocialista népmesébe illő történet lesz ez. Király helyett miniszterelnökkel, megyeháza helyett kormányhivatallal, főnemes helyett országgyűlési képviselővel, kisnemes helyett polgármesterrel, jobbágyok helyett polgárokkal. Egyedül a kicsiny, poros falu az, amit nem tudott megváltoztatni az idő. Sem a király nélküli királyság, sem a kommunizmus, sem a posztszocializmus. Semmi. Hogy a történet valóban megtörtént-e, azt fedje inkább homály, úgy lesz jobb mindenkinek. Vegyük úgy, hogy bármikor megtörténhet a jövőben, és persze ki tudja, az is lehet, hogy megtörtént valamikor a közelmúltban.

A történet egyszerű. Illetve az lenne, ha csak szimplán népmesébe illő lenne, de hát posztszocialista is, úgyhogy a legjobb az lesz, ha az elején kezdjük ezt a faramuci históriát. Úgy kezdődik, hogy a szóban forgó posztszocialista faluban, ahogy az összes többiben, senki nem nyírta a gazt a köztereken. Egyszerűen nem törődtek vele, mert nem volt miért. Ha a szomszéd kertjében nőtt a parlagfű, az persze más volt: akkor lehet azonnal rohanni az önkormányzathoz feljelenteni. A hivatal pedig nem is volt rest: büntette is a polgárokat szépen már akkor is, ha már csak lábszárközépig is értek a gyomok.

Na de, ha közterületen burjánzott el mondjuk a parlagfű, akkor máris bonyolultabb volt a helyzet. Mert kit is vegyenek elő? A polgármestert? Akkor ő a következő hónapban már ki is rúgja a megfelelő embereket. A jegyzőt? Aki évek óta együtt vadászik a térség országgyűlési képviselőjével a falu határában? Az alpolgármestert? Vele sem jó összeveszni: a fia cége szépen csorgat vissza a közbeszerzésekből, a lánya pedig olyan ügyes jogász, hogy lepapírozza még a legpofátlanabb pályázatokat is. Úgyhogy egyszerűen hagyták megnőni a gyomot. Ha nagy ritkán történt valami a faluban, levágták a közmunkások.

Így történt akkor is, amikor szoboravatóra a miniszterelnök a faluba érkezett. Egy héten keresztül olyan volt a település, mint egy felbolydult méhkas: csak úgy zengett-dongott a sok munkától. Egy elhullott levél, egy törött ág nem heverhetett az utcákon, az eldobált sörösdobozokról és csikkekről nem is beszélve. Rendnek kell lenni, ha már megtisztel minket a Miniszterelnök Úr – mondogatta minden alkalmazottjának a polgármester úr, de úgy, és annyiszor, hogy egy idő után már a beosztottak csak nagybetűsként emlegették a miniszterelnököt. Pontosabban a Miniszterelnök Urat.

A kormányfő megérkezett, felavatta a szobrot, göcögve kuncogva mondott is valami erőset, ami jó darabig lázban tartotta a teljes magyar sajtót, de a polgármester nem tudott odafigyelni erre. Ő végigstresszelte az egész ünnepséget. Történt ugyanis, hogy a felavatandó szobor mögött kinőtt egy szál gaz. Valószerűtlenül magasra nyúlt, vaskos szárú növény volt, nem is tudta, milyen fajta, gyerekkorából sem emlékezett rá, hogy ilyet látott volna a határban. Szabotázsra gyanakodott. Bízott benne, hogy nem veszi észre a miniszterelnök úr. De észrevette. És a kormányfő úgy ahogy volt, öltönyben, lehajolt és félkézzel kihúzta a gazt.

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A küldöttség hüledezett. Nem tudták, mit kell ilyenkor mondani. Hagyják figyelmen kívül? Az olyan kínos. Dicsérjék meg a miniszterelnököt? Az pedig annyira szolgai. Mégiscsak veszik a kamerák a jelenetet. Végül a térség országgyűlési képviselője lépett elő. Bejelentette, hogy hétfőn első dolga lesz az Országgyűlésben kezdeményezni a Nemzeti Gazbizottságot. Pontosabban a Nemzeti Gazellenes Bizottságot. Zavartan nevetgélt, miközben kijavította magát, de nagyon megnyugodott, amikor a miniszterelnök mosolyogva lapogatta meg a hátát. És persze megnyugodott a polgármester is, hiszen az avatást követő díszvacsorán – ahol a jegyző által lőtt vaddisznóból készült pörkölt volt a fő fogás – eldőlt, hogy külsős tagja lesz a bizottságnak. Hiába, nem lennék most a magyar dudvák helyében, az egyszer biztos.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.08.17.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.