Semmi sem az, aminek látszik

2018. március 23., péntek 07:20, frissítve: péntek 07:20

Ma már semmi sem olyan egyszerű, mint régen. Ma már senki és semmi sem az, aminek látszik. Egy kicsi, mindentől messze lévő falu polgármesterének is annyi mindenre kell figyelnie, annyi mindenhol kell ott lennie, hogy csoda, ha nem szakad széjjel. Ott kell lennie a testületi ülésen, a Fő utcai járda avatóünnepségén, a külhoni állampolgárok ünnepélyes eskütételénél, az országgyűlési képviselő kampányrendezvényén, a Leader-egyeztetésen, a megyei közgyűlésben, a járási hivatal dolgozóinak találkozóin, a falunapon, a művelődési házban – akár vadászbál van, akár a nagyvállalkozó lányának az esküvője. Ott kell lennie minden vasárnap a templomban, elsőként kell szaladnia az ostyáért az áldozásnál, ami néha nehezére esik, mert ott kell lennie a volt párttitkár által szervezett ultipartin is minden szombat este. És ott kell lennie a felesége mellett, meg ott kell lennie a szeretőjénél – mind a háromnál.

A mi kis falunkban a mi polgármesterünk szerencsére kitalált valamit, úgyhogy neki, hála az égnek, nem kell széjjelszakadnia. Rájött, hogy annyira jellegtelen arca van, annyira könnyen utánozható a hangja, annyira unalmasak, kiszámíthatók, egysíkúak a beszédei, annyira nincsen semmilyen karizmája, hogy borzasztó egyszerűen tud hasonmást találni magának. (Lám-lám, ilyenkor csak kiderül, hogy a közvélekedéssel ellentétben az őszinteség és az önkritika igenis hasznos tud lenni a politika világában! – a szerk.)

Hirdetést sem kellett feladnia ez ügyben, csak szólt egy-két dörzsöltebb barátjának, akik egy szemvillanásnyi idő alatt meg is találták a megfelelő embereket. Először csak kettőt – őket éjnek idején, titokban hozták be a polgármesteri hivatalba, ahol szerény, de lakályos szobákat különítettek el nekik –, de ahogy az lenni szokott, evés közben megjött az étvágy, és vele együtt a többi hasonmás is. Visszafogott volt akkor is, amikor először dobta be őket: miután az egyik ultipartin pár felessel többet ivott meg a kelleténél, valahogy nem volt túl sok kedve elmondani az immár hagyományos nyitóbeszédét a járási szavalóversenyén, ezért az egyik dublőrét küldte. Kezébe nyomta tavalyi beszédét, amit már tavalyelőtt is felolvasott egyszer, de mivel akkor se szólt senki, valószínűleg most is csak mosolyogva tapsolnak majd a tanárok, a szülők és a diákok. Így is történt; senki nem vette észre, hogy a másnapos lázálmoktól gyötrődő polgármester helyett más szónokol.

Úgyhogy emberünk annyira belejött, hogy kezdetben csak napokra, aztán idővel hetekre a hasonmásait küldte maga helyett, hogy vívják meg a harcait, kicsi, mindentől messze lévő falunk közösségének érdekében. Mivel senkinek nem volt egyetlen rossz szava sem emiatt, gyakorlatilag teljesen visszavonult, a háttérből irányított. Számot adott a dublőreinek – akik közben egyre nyomorultabb körülmények között voltak kénytelenek összezsúfolódni a hivatal alagsorában és padlásán –, és úgy rendelkezett, hogy az egyes menjen helyette egyeztetni, a kettes kártyázni, a hármast, a négyest, az ötöst a szeretőinek tartogatta, a hatost a vallási rendezvényekre, és így tovább.

Így már el mert menni egy hónapra is akár a nyaralóba, amely olyan helyen volt, ami máshogy volt messze mindentől, mint a mi kis falunk. Ezt a helyet amolyan búvóhelynek szánta, ha majd felhagy a közéleti csatározásokkal, de most, hogy ennyi helyettese, pontosabban hasonmása volt, kicsit elengedhette magát. Akkor döbbent meg igazán, amikor itt is falubeliekkel futott össze: a jegyzővel, az önkormányzati képviselőkkel, a volt párttitkárral, a nagyvállalkozóval és legnagyobb ellenlábasaival. Kiderült, hogy ők már hosszú évek óta járnak ide. Nem is emlékeztek rá, hogy mikor hagyták otthon hasonmásaikat maguk helyett. Nagy ritkán, ha honvágyuk van, még felhívják őket – vagyis magukat –, hogy meséljenek valami vicceset abból kicsi faluból, ami mindentől messze van.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.03.22.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.