Sok lesz az, nagyon sok

2018. január 4., csütörtök 19:36

A jelentés leadásának napján valahogy mindig nagyobb csönd volt az irodában. Ami nem csoda, hiszen a jelentések – pontosabban az abban rögzített adatok – kicsit olyanok voltak, mint a vérnyomás. Nem jó, ha túl alacsony, az sem, ha túl magas. Élénken él az iroda népének emlékezetében az eset, amikor egyszer bejött a hivatalvezető, és megkérdezte, mi lesz a jelentésben. Hallgatott akkor mindenki, nagyon kínos volt az egész, és amikor már úgy tűnt, a hivatalvezető dühében kettéharapja a saját ajkát, vagy addig dülleszti a szemeit válaszra várva, amíg ki nem pottyannak a linóleumra, akkor felállt az egyik bürokrata – aki annak köszönhette az állását, hogy a hivatalvezető feleségének unokatestvére volt –, és megszólalt.

Elmondta, milyen szám áll majd a jelentésben. Közben persze remegett, mint a nyárfalevél, de csak kimondta. Négy, rebegte – és ahogy ezt a rövid szót kimondta, be is húzta a nyakát. Sejtette, mi fog következni. Ordítozás és kalimpálás. Igaza lett. A hivatalvezető nyakán kidülledtek az erek, feje lila lett, kezei irányíthatatlanok. Le is vert két dossziét az íróasztalról, az egyikre az volt írva, hogy fontos, a másikra, hogy sürgős. Miután dühe némileg csillapodott, beszéde, pontosabban kiabálása is artikuláltabb lett, úgyhogy az iroda népe megértette: a néggyel az a baj, hogy túl kevés. És ha túl keveset mondanak be már most, akkor jövőre kevesebb támogatást fognak kapni, mert így megy ez. Jövőre hogy is mondhatnának be igényként a központnak hatot, vagy pláne hetet, ha most négy szerepel a jelentésben?

Arra is emlékeztek az irodában, amikor közvetlenül a továbbítás előtt valahogy a hivatalvezető asztalára került a jelentés. Még nem ment el a központba. Előre rettegtek. Mert tizenegy állt benne. Soha nem írtak még bele ilyen magas számot. Megkérdezték a legrégebb ideje ott dolgozó bürokratát, de neki is csak derengett, hogy egyszer mintha kilencet írtak volna. Már ezen is hüledezett mindenki, de azok még más idők voltak, akkor még tekintettel kellett lenni bizonyos körülményekre. Az iroda népe hitte is ezt a mesét, meg nem is, ezért visszakutatták a saját archívumukat, hogy mennyi volt a legmagasabb szám. Legnagyobb megdöbbenésükre tényleg megtalálták az esztendőt, amikor a kilencet leadták, de ismerve azt az időszakot, ezen nem csodálkozott senki. De hogy most már ott tartanánk, hogy a jelentésbe azt kellene beleírni, hogy tizenegy, átugorva a tízet, miközben még sosem továbbítottak két számjegyű adatot – hát azért az mégsem fordulhat elő. Ha mi lennénk az elsők, akik ennyit, gondolta az iroda népe, az bizony nagyon kellemetlen lenne. Hová vezetne ez?

Jött is a hivatalvezető. Amikor látták feltűnni az ajtó tejüvege mögött az alakját, elkezdtek rettegni. Mindannyian kerestek egy semleges pontot – egy sarkot, egy pókhálót, egy falra száradt légytetemet –, ahova a tekintetüket szegezhették. Azon is elgondolkoztak, hogy betömik a fülüket papír zsebkendővel. De a hivatalvezető olyan halkan nyomta le a kilincset, mint még soha. Az arca fehér volt, mint az iroda fala – az uniós forrásból megvalósult festés-mázolás után –, keze-hangja remegett, homlokán kövér izzadságcseppek jelentek meg. Kalimpálni kalimpált megint, mert most is nagyon feszült volt, de igyekezett zabolázni mozdulatait. Nem igazán sikerült, úgyhogy le is vert két dossziét ezúttal is. Az egyikre az volt írva, hogy nem fontos, a másikra az, hogy nem sürgős. Suttogva mondta az iroda népének, hogy sok lesz az a tizenegy, nagyon sok. Kérve kérte őket, hogy legyen kevesebb. Mennyi legyen? Mondjuk nyolc? – kérdezték, mire a hivatalvezető megkönnyebbülve bólogatni kezdett. Igen, a nyolc jó lesz. Nagyon jó.

Innentől kezdve történhetett bármi, mindig nyolcat írtak a jelentésbe. Most is annyit fognak mondani a hivatalvezetőnek. Az lesz a legjobb mindenkinek.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.01.04.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.