Szárnyak és tollak

2017. január 15., vasárnap 20:51

Éliás Tamás a legszebb öltönyét és a leghegyesebb orrú cipőjét vette fel a reggeli értekezletre. Azt akarta, hogy mindenki bámulja meg, amint végigmegy a belváros fölé magasodó üvegpalota irodái között. Persze tudta magáról, hogy nem szép ember, nem is erre szerette volna felhívni a figyelmet. Csak abban akart biztos lenni, hogy mindenki emlékezni fog rá és arra is, amit az értekezleten mond majd. Nem csak ő szólal fel ugyanis: ott lesz az összes részlegvezető, ott lesznek a gyártás és a menedzsment kulcsemberei, ott lesz a teljes kiszolgálószemélyzet, sőt azt rebesgették, még az is előfordulhat, hogy az anyacégtől érkezik valaki.

Minden adott volt hát, hogy eljöjjön Éliás Tamás nagy napja. Az értekezletet ugyanis ő harcolta ki a vezetőségnél: ragaszkodott hozzá, hogy a teljes személyi állománynak előadja az ötletét. Ragaszkodott ahhoz is, hogy minél többen ott legyenek a fejesek közül, annyira bízott az ötletében. Úgy hitte, javaslata nagy sikert arat majd az irodák népénél, akkorát, hogy az a munkakedvükön, a teljesítményükön, és ami e kettőnél is fontosabb, a számokon is meglátszik majd. Utóbbi volt persze a vezetőségnél a kulcsszó – a többi teljesen hidegen hagyta őket.

Az értekezlet némi késéssel vette kezdetét. Sokáig tartott, mire mindenki helyet talált magának, ezért Éliás Tamás kiadta a titkárának, Borzas Kálmánnak, hogy szerezzen székeket a dolgozóknak és még inkább a fejeseknek, akár a föld alól is. Ha kudarcot vall, ugrik az év végi bónusza és lecsippent a szabadnapjaiból is. Szegény Borzas Kálmán kövérkés kis ember volt, egészen leizzadt, mire elintézte, hogy Éliás Tamás közönsége helyet foglalhasson.

A fő szervező végignézett az arcokon, és nem volt éppen boldog a látványtól. Közvetlen beosztottai nevetgélve sutyorogtak, lopva néztek csak rá – egyértelmű volt, hogy a bukását várják. A vezetőség tagjain mímelt érdeklődést látott. Művigyorral a képükön nyújtogatták a nyakukat, bátorítólag bólogattak, de izgága gesztusaikból inkább sugárzott a türelmetlen sürgetés, mint a jó szándékú biztatás. De az irodák népe nézett rá a leglehangolóbban. Ők voltak a legegységesebbek, pedig ők voltak a legtöbben. Mind úgy tekintettek rá, mint az ókorból itt maradt piramisépítő rabszolgák, akik nem tudnak mit kezdeni a váratlanul jött pihenővel, és már szinte várják, hogy visszamehessenek az ostor alá húzni a kőtömböket. Mintha ettől előbb véget érne a műszak és valami jobbat hozna a holnap.

Éliás Tamásnak feltűnt persze mindez, de nem csüggedt. Kezébe vette a mikrofont, és belekezdett mondandójába. Arról beszélt, hogy milyen fontos a mai világban a motiváció. Hogy a munkavállalók érezzék – itt közelebb hajolt az első sorhoz –, hogy munkáltatóik – itt a vezetőség felé eresztett meg egy kósza mosolyt – mennyire támogatják őket elképzeléseik megvalósításában. Elmondta, hogy nagyszerű ugyan, ha mindenki érzi, hogy egy csapat, sőt egy család része, de a legjobb az lenne, ha senki nem érezné magát soha, semmilyen körülmények között szárnyaszegettnek. Éppen ezért a fő szervező bejelentette: a vezetőség mostantól minden támogatást megad azoknak a kollégáknak, akik úgy döntenek, hogy szárnyat növesztenek, és úgy végzik a munkájukat. Leszállhatnak például az irodaház tetején, intézkednek, hogy a székek támlája ne okozzon gondot a „szárnyasoknak”, aki pedig óhajtja, az szárnyalhat szabadon az emeletek között az irodaházban, nem kötelező ezentúl a liftet vagy a lépcsőházat igénybe vennie.

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Éliás Tamás bejelentését szórványos taps fogadta. Az ebédszünetben viszont néhányan bevallották egymásnak, hogy amíg beszélt, úgy érezték, mintha kicsit már tollasodott volna is a hátuk. De e vallomás után mindenki sietve hozzátette, hogy „biztos nem így történt, valószínűleg csak bebeszéltem magamnak az egészet”.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.01.12.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.