Választások kalózhajóval

2017. június 22., csütörtök 18:38

Egy debreceni portál lehozott egy tudósítást a minap, amihez költőien szürreális fénykép született. Mintha Salvador Dalí agyából pattant volna ki a kompozíció: áll egy pirosra és kékre festett, fából készült kalózhajó a homokban, mintha vesztegelne ott. Csak azért nem lehet csendéletnek nevezni a jelenetet, mert gyerekek zsibonganak rajta-körülötte, ami nem is csoda, hiszen játszótéren készült a felvétel. A szóban forgó cikk apropója egy átadó – mi más lehetne egy kormánypárti vezetésű városban, pláne így a kampány előtt nem sokkal? –, ahol szó esik fejlesztésről, további tervekről, a lakosság komfortérzetéről, na és persze közösségépítésről. Hiába: a cívisvárosban minden szép, minden jó. Pláne abban a választókerületben, ahol most átadták a játszóteret.

Van egy másik debreceni hírportál, ők egészen másképpen számoltak be az ügyről. Ott azt olvasni, hogy a pirosra és kékre festett, fából készült kalózhajó úgy került a frissen felavatott közösségi tér Pandúr utcai homokjába, hogy egyszerűen teherautóra tették, és átvitték egy másik játszótérről, történetesen a Holló János utcáról. Ki tudja, miért. Talán azért, mert nem volt időközi képviselő-testületi választás a hajó korábbi állomáshelyén, ahol egyébként tíz évig vesztegelt, csendben tűrve a zsibongó gyermekek ostromkísérleteit. Az is lehet, hogy ott már kiépült a közösség. Ami biztos, az a portál kommentárja szerint annyi, hogy „az ottani gyerekek örülnek, az itteniek sírnak”.

Persze ők még kicsik, nem is értik ezt az egészet. De egyszer majd megértik, hogy mennyi lelemény, magyaros gógyi és virtigli káeurópai virtus szorult ebbe a húzásba. Először is ott a költséghatékonyság. Nem volt szükség sem milliárdos nagyságrendű uniós forrásra, sem több száz milliós költségvetési átcsoportosításra. Csupán egy teherautóra és néhány markos legényre. Itt tartunk: komolyan örülni kell annak, ha egy önkormányzat egyik zsebéből a másikba teszi a pénzét, pontosabban egyik játszótérről a másikra a kalózhajóját, és nem elherdálja a forrásokat valami eszement beruházásra, amiről már a szalagátvágás pillanatában is tudja mindenki, hogy teljesen felesleges. Üdvös lenne, ha a módszer nem maradna a város határain belül. Debrecen a siker kedvéért minden időközi képviselő-testületi választásra felajánlhatná a maga pirosra-kékre festett, fából készült kalózhajóját. Mennyivel olcsóbb lenne, mint a folyamatos térkövezés, emlékműépítés és szökőkút-telepítés, vagy a választási szövetség kötése Farkas Flóriánnal.

Ne legyünk persze naivak: egy idő után, amikor már kiderült, hogy a recept működik, és sorra nyerik a fideszesek az időköziket a kabala kalózhajónak köszönhetően, akkor Mészáros Lőrinc létrehozna egy szállítmányozási céget, ami jó pénzért vinné a közösségépítő játékot ide-oda. A 2018-as választásokra természetesen kalózhajógyárat húznának fel, és Bánki Erik benyújtana egy törvényjavaslatot, miszerint minden településen kötelező lenne létrehozni egy játszóteret, és pontosan a közepére állítani a fa kalózhajót. Az indoklásban a közösségépítésre hivatkozna.

Van még egy opció. Kiállni az emberek elé, és elmondani, hogy van ennek az egésznek egy egyszerű oka. Az, hogy – állítólag – a Holló János utcaiak kérték a hajó eltávolítását, mert unták, hogy folyton bemásztak oda a hajléktalanok. Ezzel persze nem lehet villogni, nem lehet közösségépítésről prédikálni, és nem lehet a kalózhajóval pózolni sem. Mondjuk van üzenetértéke annak is, ha valaki kalózhajóval nyer választást, és büszke is erre, de ez már egy másik történet. Illetve nem, bocsánat: ez a valóság.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.06.22.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.