A mezőtúri DK-sok inkább a jobbikos jelöltet támogatnák

MN

2018. március 31., szombat 22:28, frissítve: vasárnap 00:38

Arról írt a Demokratikus Koalíció törökszentmiklósi központú választókerületi elnöke néhány napja egy – azóta eltávolított – kommentben a helyi jobbikos jelölt Facebook-oldalán, hogy aktivistái saját jelöltjük helyett inkább rá fognak szavazni.

„A 4. vk.-i DK elnöke vagyok. A mezőtúri aktivistáim leültek velem, és elmondták, hogy nagyon sajnálják, de azt kell mondaniuk, hogy Csányi Tamásra fognak szavazni, mert…

Megindokolták. 

Egy percig sem jutott eszembe, hogy lebeszéljem őket. A képviselőjüket keresik, az emberi oldalt mérlegelik, nem a párthovatartozást. Ez így van rendjén. Ezt tartom követendőnek mindenhol.”

Ez Szelindi Andrea posztja volt, amelyet az Index vett észre.

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője a portálnak azt mondta, hogy már törölték a kommentet. Kijelentette, hogy a megjegyzés hiba volt, de mennek tovább, a Jobbikkal nincs együttműködés. Szerinte hasonlók vannak országszerte minden oldalon.

Az Iránytű Intézet a héten készített kutatása szerint a körzetben a pártot választani tudók 44 százaléka a Fidesz–KDNP jelöltjére, Boldog Istvánra szavazna, 35 százaléka pedig a jobbikos Csányi Tamást támogatná. Az MSZP–Párbeszéd és a DK közös jelöltje, Rózsa Endre jelentős lemaradással 15 százalékon áll. Vagyis e szerint Csányi a legerősebb ellenzéki jelölt.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.