Drogtermesztőket ítéltek fegyházbüntetésre Zalaegerszegen

MN

2017. október 5., csütörtök 12:10, frissítve: csütörtök 12:43

Négy és nyolc év közötti fegyházbüntetésre ítélt a Zalaegerszegi Törvényszék csütörtökön első fokon négy fiatal férfit. Eladás céljából több mint ezer tő kannabisz növényt termesztettek egy csaknem 700 négyzetméteres építményben Zalabér határában. A különösen jelentős mennyiségű kábítószer birtoklása miatt az értelmi szerzőnek számító T. Dániel nyolc év, testvére, az elsőrendű vádlott T. Gábor hét év, P. Bence öt év, fivére, P. Máté négy év fegyházat kapott. A négy fiatal több tíz millió forint bevételt remélt a kábítószer eladásából – írja az MTI.

A két budapesti testvérpár tavaly tavasszal kétmillió forintért vásárolt meg Zalabéren egy elhagyatott helyen lévő birtokot. Nagy mennyiségű tőzeget szállíttattak a helyszínre, munkagépekkel elvégeztették a földmunkákat, kutat ásattak. Felépítettek egy hétszáz négyzetméteres és egy tizennégy négyzetméteres fóliasátrat, biztosították az áramellátásukat, szellőztető, párásító és öntözőrendszert alakítottak ki. A kendermagokat és a szellőztetőberendezést Bécsben vásárolták meg. A kisebb sátor volt az előcsíráztató, a nagyobbikban folyt a termesztés T. Dániel irányításával. Ő heti, két heti gyakorisággal meglátogatta a helyszínen munkálkodó társait, akiket pénzzel, élelmiszerrel, itallal és dohánnyal látott el. A termés betakarítása után hárman rendszeresen fogyasztottak is a marihuánából.

A rendőrség tavaly augusztusban bejelentés nyomán jutott el a kannabiszültetvényhez. A nyomozás során az is kiderült, hogy a T. testvérek már budapesti albérletükben, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Alattyánban, egy szalmabálákkal álcázott kisebb építményben is termesztettek kannabisz növényt.

A bíróság elrendelte a kábítószer-termesztéshez használt ingatlan és eszközök elkobzását. A négy vádlott enyhítésért fellebbezett. A T. testvéreket előzetes letartóztatásba helyezte a törvényszék, és fenntartotta a harmad- és a negyedrendű vádlott lakhelyelhagyási tilalmát.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.