Egy budapesti gimnazista ölhette meg a sziklamászót

NT

2012. június 14., csütörtök 11:04

A Blikk szerint egy budapesti gimnazista szándékosan dobhatta le a hétvégén a Gerecsében, a pusztamaróti kőfejtő tetejéről azt a követ, amely egy 25 éves sziklamászó nő halálát okozta.

A fiatal nő két társával a kőfejtő vörösmészkő sziklafalára mászókötél és karabinerek segítségével, sisak nélkül ment fel szombaton. Már lefelé tartott, amikor társai látták, hogy téglányi méretű szikladarab zuhan le a magasból.

A földön állók félreugrottak a kő elől, a nő azonban már nem tudott kitérni, és a szikladarab eltalálta. Mentőhelikopterrel kórházba vitték, de az orvosok nem tudták megmenteni, vasárnap délelőtt belehalt sérüléseibe.

A Blikk csütörtökön egy szemtanú internetes bejegyzésére hivatkozva azt írta, hogy a követ egy fővárosi gimnazista dobta a mászóra. A megyei rendőrségi szóvivő a napilapnak azt mondta, a balesettel egy időben valóban volt egy diákcsoport a sziklaszirt tetején, de azt még vizsgálják, hogy a kődarab milyen körülmények között eshetett le.

A rendőrség az ügyben gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Lázár Fruzsina

A magyar költőnő, akinek el kellett fojtania nőiességét, hogy sikeres lehessen

Nemes Nagy Ágnesnek még mostoha sors jutott. Vajon a mai írónők átveszik a hatalmat az irodalomban?

Pintér Bence

Olyan vérfagyasztó a valóság, mint a legkegyetlenebb mese

Az elmúlt évtizedekben számos, a 13 gyermekét ágyhoz láncoló, megkínzó Turpin családéhoz hasonló eset került napvilágra.

R. Kiss Kornélia

Apátia lett úrrá a baloldali bicskei ellenzéken

A szír származású jelölt a migránskampány miatt visszalépett, a másik szocialista is idő előtt visszavonulna. Csak a Jobbik száll szembe a Fidesszel.

Katona Mariann, Hutter Marianna

Szél tanácsadója: Kósa azt mondta, magyar vagyok, nem afgán

Megszólalt a tanácsadó, akit Szél Bernadett javasolt a nemzetbiztonsági bizottságba.