Etikus hackereket keresnek

TK

2011. december 3., szombat 20:55

Fel tudja törni a kódot? Ezt a kérdést teszi fel a GCHQ, a brit kormány lehallgatóközpontja online kampányában, amellyel a jövő etikus hackereit toborozza.

A szolgálat novemberben közösségi hálókon, a Facebookon és a Twitteren hintette el az információt online játéknak álcázva, és nyolcezren haraptak rá. A cég megnevezése nem szerepel az oldalon, csupán egy kérdés: „Fel tudja törni a kódot?”. A kémszervezet csak pénteken fedte fel, hogy ő áll a szokatlan akció hátterében, amelynek célja az etikus hackelés iránt érdeklődők felkutatása. Az online módszerrel elsősorban azokat akarták elérni, akik nem kerülnének egy szokványos toborzókampány homlokterébe – mondta el a szervezet szóvivője.

A kód feltörésével az érdeklődő egy kulcsszóhoz jut, amelynek felhasználásával megnyílik előtte a GCHQ állásajánló oldala. A cégnek jelenleg égető szüksége van „cyberbiztonsági specialistákra”. Reményeik szerint pár hónap alatt sikerül legalább 35 szakembert találniuk a felkínált évi 25 ezer fontos (csaknem kilencmillió forintos) fizetésért. Eddig ötvenen törték fel a betűkből és számokból álló kódot, és 80 százalékuk ki is töltötte a jelentkezési lapot – árulta el a szóvivő.

Mint mondta: az információs és számítógépes technológia folyamatos fenyegetettsége miatt a szervezet rendkívül fontosnak tartja, hogy autodidakta biztonsági szakembereket is alkalmazzanak, akiknek – meglehet – nincs hivatalos képzettségük, ám foglalkoztatja őket a kódfejtés és az etikus hackelés. A törvényszegő hackereket természetesen kizárják a pályázatból – szögezte le a GCHQ alkalmazottja.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Zord Gábor László, László Dávid

Gyöngyösi Márton: Nemzetközileg Fidesz–Jobbik helycsere történt

A Jobbik külpolitikai szakpolitikusa szerint az elmúlt években sikerrel dolgoztak azon, hogy a nyugati országokkal is jó kapcsolatuk legyen.

Arday Attila

Felelősei most sincsenek a kézilabdakudarcnak, „csak Vranjes tehet róla”

Alárendelt helyzetbe került a magyar válogatott a Veszprémhez képest, pedig lehetne másképp is. Elemzés.

Gabay Balázs

Fucsovics: Attól függ a győzelem, mennyire hiszel magadban

A top 20-as játékosok hozzáállásáról, a fullasztó ausztrál hőségről és Patrick Mouratouglou gratulációjáról is beszélgettünk a teniszezővel.

Unyatyinszki György

Kósa Lajos édesanyja: Megvettem a fél megyét

Kérdezze a fiamat! Majd megkérem, hogy nyilatkozzon a nevemben – a 82 éves cégvezetőt kérdeztük.