Félmilliárdot csalt el egy munkaerő-kölcsönző bűnszervezet

MTI

2017. július 17., hétfő 10:41, frissítve: hétfő 10:48

Félmilliárd forintnyi adót és járulékot csalt el egy nyíregyházi munkaerő-kölcsönző bűnszervezet, negyvenhárom gyanúsítottal szemben költségvetési csalás miatt javasolt vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – közölte a hatóság Észak-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.

A NAV pénzügyi nyomozói még 2015 júniusában hét gyanúsítottat vettek őrizetbe, a bíróság elrendelte az irányító férfi és négy társának előzetes letartóztatását, két személy ellen pedig körözést rendeltek el. A bűnbanda tagjaira akár húsz évig terjedő börtönbüntetést is kiszabhatnak – jegyezte meg a sajtóreferens.

Simon Béla elmondta, a banda országszerte harmincnégy gazdálkodó társasággal szerződött le vagyonvédelmi, takarítói és futárszolgálati feladatok ellátására.

A bűnszervezet az ismert módszert követte: a több mint kétezer munkavállaló után nem fizették meg az adót és járulékokat, illetve a – csak papíron – nyújtott szolgáltatás után esedékes áfát, ezzel jelentős kárt okoztak az államnak.

A banda irányítói jól szervezett, összehangolt és hierarchikus rendszert építettek ki: a fiktív szolgáltatást igénybevevő cégek színlelt szerződést kötöttek a külön erre a célra fenntartott, strómanok vezette munkaerő-kölcsönző vállalkozásokkal, ahová bejelentették régebbi dolgozóikat – ismertette a sajtóreferens.

Simon Béla hozzátette, becsapták munkavállalóikat is, mivel a „kölcsönbe adás” időszaka nem biztosítással járó jogviszony, ami a nyugdíjjogosultság szempontjából lényeges. Emellett a kölcsönbe adó cég által kiállított fiktív számla áfáját egyaránt levonták fizetendő adójukból.

A költségvetésnek okozott kár enyhítésére a pénzügyi nyomozók negyvenhat bankszámlát zároltak százmillió forint értékben. A negyvenezer oldalas nyomozati iratot a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészségnek küldik meg.

A szerkesztő ajánlja

Koncz Tamás

Méregdrága nyári elittábor a kormánytagok gyerekeinek

Kerényi Imre miniszterek trónörököseit várja a vörösberényi kolostorba, hogy ott körtáncot lejtsenek, és római stílusú hadi bemutatót tartsanak.

Vég Márton

Az Iraki Kurdisztánból származó negyvenéves Ismael jól érzi magát Magyarországon

A vámosszabadi befogadóállomáson élő férfi egy kicsit beszél magyarul, és nem akar továbbutazni Németország felé. Riport.

Pethő Tibor

Jolika, az ÁVH keblein nevelkedett, gépírónőből lett belügyes nagyasszony

Császárné Lábass Jolán jelképpé nemesült. A képmutatás, a szembenézés kudarcának jelképévé.

Favero-Fürjész Judit Éva

80 éves Adriano Celentano, aki nem fél a politikától

„Ma mindenki fél a szavaktól, csak olyan dolgokat lehet mondani, amelyek senkit nem zavarnak” – vallja a népszerű olasz énekes-színész.