Kamionok balesete miatt Pusztavacsnál lezárták az M5-öst

MTI

2017. október 3., kedd 13:16, frissítve: kedd 16:12

Három kamion karambolozott kedden az M5-ös autópálya Kecskemét felé vezető oldalán, a mentés idejére az útszakaszt lezárták. A balesetben az egyik kamionsofőr meghalt. Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a baleset Pusztavacs körzetében, az autópálya 61-es kilométerénél történt, az ütközés következtében a három kamionból az egyik a szalagkorlátnak ütközött.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az egyik sofőr beszorult a fülkébe, őt feszítővágó segítségével mentették ki. Csámpai Attila később azt közölte, hogy a kimentett sofőr életét a mentők többszöri újraélesztés után sem tudták megmenteni, a járművezető meghalt. Az Útinform.hu információi szerint az egyik kamion keresztbe fordult, és elzárja az autópálya sávjait, ezért a Szeged felé haladó forgalmat leállították. Kerülni az örkényi csomóponton keresztül, az 5-ös úton lehet.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.