Lángokban áll a vendégház

WA

2012. augusztus 2., csütörtök 08:36, frissítve: csütörtök 10:54

Kigyulladt egy vendégház Poroszlón; a tűzben, amelyet jelenleg is oltanak, személyi sérülés nem történt, de a kár legalább 50 millió forint – közölte a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Hajnali egy órakor érkezett a riasztás, hogy kigyulladt a 650 négyzetméter alapterületű vendégház. Harminc tűzoltó, öt jármű és a megyei műveleti szolgálat is dolgozik az oltáson, megérkezett a helyszínre a tűzvizsgáló is.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Katona Mariann

Szigetvári Viktor: Visszalépünk két LMP-s javára

Az Együtt miniszterelnök-jelöltje szerint Habony Árpád inkább szak, mint ember, de a munkájához ért. Interjú.

Vég Márton

Titkos budapesti albérletek menekülteknek

Azt is eltitkolta a kormány, hogy 2016 augusztusa óta Budapesten már lakhatási program is van menekültek számára.

Molnár Csaba

Miért innák a legdrágább ásványvizet, ha sokkal többért nyerset is kaphatnak?

Az amerikai yuppie-k úgy veszik literenként 1800 forintért a tömény baktériumtenyészetet, mint a cukrot.

Majláth Ronald

Vádaskodásokkal és félelmekkel teli vita Macedónia nevéről

Ha nem kötnek kompromisszumot a görögökkel, az egykori jugoszláv tagköztársaság óriási árat fizethet.